Átrágtukmagunkat Malajzián is. Teljesen jól vagyunk, élvezzük az életet (nap, tenger, motorozás, ejtőernyő, jet-ski, jungle bungy juming, elefánt túra és vendéglők). Döglőtt disznó fogadóban lakunk és este az
Végigszenvedtük magunkat Jáva szigetén. Most éppen Jakartában vagyunk. Úgy nevezett biznisz osztályon érketünk vonattal, de az utazás közben hajnalban kakasszóra ébredtünk.
Mindenkinek üzenem, hogy aki az előző levelekből arra következtetett, hogy valami bajunk van tévedett. Élünk és virulunk, semmi egészségügyi panaszunk nem volt pár horzsolástól eltekintve.
Megérkeztünk Balira. Nyomoruságos körülmények között tengődünk. Szállás pálmafás kerttel 10 percre a tengertől 2 dollárért, igaz kellett egy keveset alkudoznunk. Motorozunk. Zsoltinak nem adták oda a járművet, mert
Mint a cím is mutatja alakul a kiszállásunk. A fejünk is szép lassan. Holnap megyünk Balira. Ugyan Bangkok megadta jól, de most már változásra van szükségünk (bár egyes
Első tengerentúli utazásom, első levele… Megérkeztünk szerencsésen Bangkokba. Mindenki jól van. Király a hely és érekes is. Szutyok van, meg rohad minden, de internet kávézó 30 méterre a
Immáron Phi Phi szigetéről jelentkezünk. Eddig nem tudtuk miről szól az élet. Ma olyan jót ettünk, hogy még életünkben soha .Nekem fokhagymával tűzdelt cápasült jutott, majonézzel és csiliszósszal,