Gringó hintó Nicaraguában

A vidéki Nicaraguában teljesen normális, hogy valaki lovon jár bevásárolni. Így tettem én is. Először néztek a helyiek (chele en caballo, fehér lovon, mondták egymásnak), de aztán megszoktak szép lassan. Mire teljesen megszoktak volna, már el is jöttem. Ugyanúgy jártam bevásárolni, mint ők. Egy zsákba tettem az árut, amit aztán a ló nyergéhez kötöttem. Volt ebben, zöldség, gyümölcs, meg persze rum is. Itt is nyilván mindenki köszön mindenkinek, néha szépen (Buenas, Adios), vagy csak nyög, vakkant valamit artikulálatlanul, esetleg biccent. Szituációtól függ. A nicaraguaiak általában természetesen kezelik az idegeneket, eleinte van aki bámul, de ha beszélgetni kezdek, vagy hallják, milyen magabiztosan dominálom a nyelvet, már nem kimondottan kezelnek másképp, legalábbis a felületen szemlélve.

Itt a lovaknak is, nemcsak az embereknek sokkal kisebb az EGO-juk. Kitámasztom az oszlophoz, azt elvan, csak bámul ki a fejéből, ha kell étlen szomjan órákon át, még az ajéndék répát sem érti. Először mikor megsimogattam azt láttam rajta, hogy fél, hogy bántani akarom, pedig nem láttam itt senkit még csak kiabálni sem állatokkal, viszont nem is nagyon tutujgatják őket, minthogy az ember a motoros fűnyírót sem kényezteti, de nem is veri. Teljesen logikus ebből a szempontból.

Comments

comments