Trópusi paradicsom eltűnőfélben

Utólagos megjegyzés: mikor szennyezzük a Földet azzal saját magunkat tesszük tönkre. Olyan ez, mintha a saját lakásunkban irodánkban, köpködnénk, vizelnénk és űrítenénk tetszőleges helyekre, vagy ugyanezt tennénk vendégségben. Ebből lehet következtetni, hogy az emberiség melyik korszakában lehet.

Azon kevés szerencsés egyének közé tartozom, akik még majdnem eredeti szépségében csodálhatták meg ezt a kulturális és természeti szempontból is egyedülálló szigetvilágot. Sajnos az utóbbi 10 évben, amióta ide járok – szemmel látható és drasztikus vátozások tapasztalhatók, mind a tengerszint okozta erózió és a környezet folyamatos szennyezése terén.

Nem tudom megjósolni, hogy mennyi idő van még hátra. Ez mind szubjektív kérdés… akik újonnan érkeznek, azoknak így is paradicsomi képet mutat ez a táj, de mindenképp tetten érhető:

A tengerszint emelkedése. Először azt gondoltam, hogy beképzelem a dolgot, mert a Karib-tengernél az árapály tevékenység sokkal kevésbé markáns különbségeket okoz, de azért napszakonként és évszakonként megfigyelhetőek a változások. Évről-évre egyre magasabb szintekre jött fel a víz. A Kis Narancs-szigeten már láttam olyat, hogy elöntötte az alacsonyabb részeket (valószínűleg a szigetek magasabb szitje kb. fél vagy egy méterrel lehet csak magasabban, mint az alacsonyabb terület). Ez a jelenség aztán együtt jár azzal, hogy az erózió már több helyen teljesen eltűntette a homokos partot és lassan, de határozottan elkezde a szárazföldet is lebontani.

A mindent elborító hulladék. Ennek egy része a katasztrófális panamai „hulladékgazdálkodás” folytán a folyókból ömlik a tengerbe és az áramlatok hozzák ide. Más részről a tengerjáró hajókról is „pottyan” a vízbe nem lebomló szemét és sajnos az indián közösségek is hozzárájulnak a gyakran bokáig érő műanyag halmokhoz, amit minden reggel takarítani kell. Vannak jobb és kevésbé jobb napok, de minden napra hoz valamit az áramlat. Jobb híján ez a mocsok vagy az erdőbe kerül, vagy helyben égetik el a hordalékfával együtt. Egyik megoldás sem nevezhető éppen kis öko lábnyomnak. Ez van, én az idiánokat nem hibáztatom, csak azt teszik, amit 25 éve is, csak közben kapzsi emberek a kezükbe adták ezt a sok mérgező élelmiszert a csomagolásával együtt, aztán épp ők miért ne ehetnének csipszet, meg ihatnának dobozos „üdítőt”.

A vátozás reménytelennek tűnik, de ha mindenki keveset tenne, sokkal jobb lenne a világ, ha mindenki néha feltenné ezeket a kérdéseket; biztos szükségem van erre, biztos ebben a csomagolásban kell megvennem ezt a terméket, biztos be kell ma ülnöm az autóba és nem mehetek gyalog, busszal, kerékpárral, vagy maradhatok a seggemen is.

Ellentmondásnak tűnik, de remélhetóleg a környezetnek több hasznára válik, mint kárára, hogy jövőre azt tervezem, hogy két utazást is meghírdetek magánszervezésben, mely mindkettő itt érne véget. Az egyik Nicaragua, Costa Rica érintésével érkezne meg Panamába, míg a masik Kolumbia bejárása után szelné át a Kuna rezervátum területét.

Azt elfelejtettem hozzátenni a kommentárhoz, hogy az űrüléket biológiailag lebontó tartályokba gyűjtik, ami nem látható a felvételen, mert az a zuhanyzó mögött van beásva több méter mélyen.

Comments

comments