Meleg sztorik, avagy lágyan ringatózó kokain bálák Kuna Yalában

Panama karibi partvidéke nem csak az indián kultúráról és a csodás szigetekről nevezetes. Ez az egyik fő kábitószer kereskedelmi útvonal, Kolombia és Közép-Amerika, majd Mexikó és közvetve az Egyesült Államok között. Kolumbiából egyaránt indul kokain a Karib-tenger és a Csendes-óceán oldalán is. Honnan tudom mindezt?

Egyszerűen úgy, hogy több embert is ismerek, aki vagy ilyen hajón dolgozott, mint legénység, vagy talált pár kilótól akár több báláinyi kábitószert a tengerparton vagy a vizben. A costa ricai Tortugueróban, vagy a nicaraguai Bluefields településén az emberek többségének van ezzel kapcsolatban története. Egyik csoportomat vittem pár ével ezelőtt gyorshajóval a Tortuguero-folyón. Figyelmes lettem arra, hogy a tetovált és fogatlan, de amúgy szimpatikusnak mondható kapitánynak hiányzott egy jó nagy darab a tricepszéból. Beszélgetésbe elegyedtem vele és szót ejtettünk azokról az országokról, ahol az utóbbi időben jártam. Mindegyikről tudott mondani pár szót. Látszott, hogy ismeri a környéket, ami nem sok ún. kevés anyagi forrással rendelkező latin-amerikairól mondható el. Egy idő után vettem a bátorságot és megkérdeztem, hogy hol szerezte a sérülését. “-Drogot csempésztem pár évig a Csendes-óceánon, Kolumbiától egészen Mexikóig. Így jártam be egész Közép-Amerikát. Olyan hajónk volt, ami állva hagyta a partiőrséget a legtöbb helyen. Az egyik alkalommal egy konkurens banda el akarta foglalni a hajónkat. Rajtunk ütöttek… Lövöldözés és élet halál harc alakult ki a hajó megszerzéséért. Ekkor az egyik támadó machetével támadt rám, megsérültem ugyan, de ma már ő nem tudja elmesélni ezt a történetet. Ez után döntöttem úgy, hogy a megtakaritott pénzemen veszek egy házat Tortgugueróban és inkább személyfuvarozással foglalkozom, ami nyugisabb.”.

Meg tudom érteni. Egy másik kolumbiai “ismerősöm”, akivel rövid távon egy utazási irodában dolgoztam együtt, korábban luxusjachton utazott kolumbia és a Kanári-szigetek között. Ketten voltak egy hajón mesélte. Az anyag a hajó kettős falába volt rejtve. Negyedmillió dollárt kapott 1 menetért. Aztán meggyűlt a baja a megbizókkal és menekülnie kellett Európán keresztül, majd Costa Ricában kötött ki, ahol éppen akkor kézműves lámpákat készitett, mikor a beszélhetésünk zajlott. A lámpák amúgy elég jól néztek ki. A pénzt igazi latin létére felélte, csak 1 kis földet vásárolt belőle, de már egy fillérer sincsen.

Egy másik legendában egy bluefieldsi falusi néni ment a piacra zöldséget venni, de “csak” 10.000 dollár volt nála. Nyilvánvaló volt, hogy a családja talált egy bála kokaint a karibi parton és ez senkinek sem okozott meglepetést, mert abban a faluban mindenki ebből él.

Van egy indián kisbarátom, fiatal és bohó. Kirugták a szigeteken a munkahelyéről, mert ittasan nekivezetett egy motorcsónakot a sötétben egy sziklának a másik részeg haverjával. Ez a balesetek legnagyobb arányát teszi ki a térségben amúgy. Mármint, hogy ittasan landarirozunk a nyilt tengeren lélekvesztőkben. Erre megmérgesedett és egy féltégla kokainnal mászkált fel és alá a faluban azt állitva, hogy az a korábbi munkahelyéről származik. Na több sem kellett, a törzsfőnök hivatta is és megparancsolta, hogy vigye vissza a téglát ahonnan hozta, bevonta a csónakra vonatkozó engedélyét és ráparancsolt, hogy térjén vissza korábbi munkáltatójához és kérjen bocsánatot. Azóta is ott dolgozik, de sokkal csendesebb.

Hogy kerül 50 kiló kábitószer a tengerpartra? Mikor a csempészek kutyaszoritóba kerülnek és nem tudják elkerülni a partiőrséget, vagy a határőrséget, akkor bedobálják az illegélis szállitmányt a vizbe. Hogy a turpisság ne legyen bizonyitható, nehezéket tesznek a bálákra, ami pár nap múlva feloldódik a vizben, pl. sózsák és az anyag begyűjthető, bár nemcsak a “jogos” tulajdonosa találhatja meg. A tengerpart közelében az áramlatok előbb-utóbb a partra sodorják a hulladékokat. Így történik ez a bálákkal is, bár sokszor a bála maga is szétbomlik és a különálló pár kilós nylonba csomagolt kokaintömbök ringatóznak a hullámokon.

Ekkor kerül a képbe az egyszerű indián, vagy a halászgató afro-latinamerikai ember. A kihalászott drogot nagyon gyorsan értékesitenie kell, mert nyilván mások is keresni fogják. Hallottam egy történetet, amiben az egyik indián legalább 20 kilót talált, de mire partra ért már vártak a szállitmányra. Körülbelül 20 ezer dollárt kapott, melynek a felét a faluközösség osztotta fel. A törzsfőnök így védelmet biztositott neki. A maradékból új hajőt és házat épitett magának.

Hogy pontosan mi igaz ezekből a történetekből, megmondani nem tudom. Valami kell, hogy legyen, ha már ennyien mesélte róla 12 éves latin-amerikai tartózkodásom alatt. Egy részük falusi legenda, mások csak feltupirozták a történetet, de az biztos, hogy a jelenség létezik.

Persze koránt sem rizikómentes ez az ipar. Az egyik évben két kolumbiai fiatalembert fogtak ki nem messze attól a szigettől, ahova járni szoktam. Már zsákban voltak. Egy másik alkalommal egy sofőr bukott meg nem is túl nagy szállitmánnyal. 8 évet kapott. Korábbi costa ricai főnököm története, hogy amerikai szörfös barátja talált egy nagyobb téglát a parton. Aznap éjjel nagy buli volt, amit ő sajnos nem élt túl. A szive nem birta a túladagolást. Egy önkéntes kollegám – még a teknősös időszakból – 50 kilogrammot talált. Hozzás sem nyúlt, hanem azonnal a rendőrségnek szólt. Azóta szegényen, de nyugodtan él. Te mit tettél volna a helyében?

Comments

comments

Add a Comment