Kolumbia, Bucaramanga, Tunja, El Cocuy Nemzeti Park

“Karib tenger partjait elhagyva El Cocuy nemzeti park volt kovetkezo celpontunk. Az ide vezeto ut minden varokozasunkat felulmulta  nehezseg szinten… A korabbi rekordokat vastagon megdonto oriasi esozesek gyakorlatilag jarhatatlanna tettek az utakat. A Bucaramangaig tarto ejszakai buszozason meg elviselheto volt az ut, igaz hozta latin-amerikai buszozas sajatossagait. Legkondit ugy feltoljak gyakorlatilag megfagysz 🙂 es aludni se tudsz a kis hely miatt, cserebe totalis hangeroval szol a spanyol zene. Mondjuk nekem szerencsem volt, mivel mellettem egy nyugodtabb csotany ult :), igy tobb helyem maradt a dupla ulesen aludni…
Bucaramangaban elhataroztunk, hogy autot berlunk es igy vagunk neki nehezebben jarhato utaknak, kivedve azt, hogy esetleg buszokkal nem tudunk mindenhova eljutni. Innentol kezdve aztan elkepeszto mega rallyba kezdtunk, rengeteg tevelygessel, keruloutakkal, kalanddal, nehezseggel.
A legtobb terkepen jelolt ut jarhatatlan volt, vagy ha megis jarhato, akkor elobb-utobb beleszaladtunk egy felborult teherautoba, vagy utkarbantartok miatti dugokba, akiket kenytelen voltunk lefizetni, hogy valahogy atengedjenek. 🙂 Szerencsenkre a termeszeti csodak mindig kompenzaltak a terep okozta nehezsegeket..
Gyakorik a katonak az  utakon, mindegyik kalasnyikovval mozog minimum egy vagy ket fegyverrel. Egyik igazoltatasnal mikor pont en vezettem, kiszurtak, hogy nincs nalam a jogsim (rendorok voltak, nem katonak, csak a felreertes elkerules vegett -szerk.), igy itt is sikerult bevonzani egy kis buntetest, de nem volt veszes. A terep annal inkabb, ahogy haladtunk felfele, egyre  jobban latszott ide valami oriasi mega terepjaro kellett volna, de mar nem volt visszaut. Az utakat keresztezo aradasokhoz, patakokhoz, sartengerekhez gyorsan hozza edzodtunk, de kocsink kevesbe. Kezdett szetesni, de ennek ellenere nem adtuk fel… Valami vilagvegi faluban talaltunk egy helyi mestert, aki kikalapalta kilyukadt kipofugonkat!
Ennek ellenere nehez volt szembesulni azzal, hogy ahogy kozeledtunk El Cocuyhoz, az ugy tavolodott:) mivel mindig ujabb es ujabb uti csapdakba estunk. Gps, terkepek egyre hasznalhatatlanabbaknak tuntek, igy probaltunk helyiekre hagyatkozni stoppos gelliraktol a helyi indianokig. 🙂
Igy vettuk fel egy helyi  indian oregasszonyt a hegyekben, aki segitett tajekozodni. Kerdeztuk gerillakrol polgahaborurol, ami eszunkbe jutott. Hihetetlen milyen egyszeruen es boldogan elnek a hegyekben. Elmonda eleteben egyszer volt tavolabb a fovarosban, de az volt vele a gondja, hogy olyan nagy volt, hogy nem tudta hol kell kijonni belole:), igy ezt a tanulsagot tudatositva tobbet nem hagyta el otthonat, a hegyeket…
Kb. 72 oras kokemeny kuzdes utan megerkeztunk vegre a nemzeti parkba szallashelyunkre, ami 3900 meter magasan helyezkedett el. Egy futesmentes minimal fahazat kell elkepzelni, nylon ablakokkal, nomadan elo egyszeru indianokkal (nem indianok voltak, hanem mesztic parasztok, de igy gordulekenyebb a sztori -szer.). Nappaliban hatalmas sarkemence kemeny nelkul, felette totalis kaosz, madzagokkal. Ez volt az aramvezetekek logisztikaja:) Mivel aram meg azert volt, de pl. viz mar csak a hegyi forrasokbol. A magassag kulonbseg miatt itt aklimatizalodtunk a turak elott…”
Folyt kov.

Comments

comments

Add a Comment