El Cocuy nemzeti park – Rovid betekintes egy lovas nemzet “spontan hetkoznapjaiba”

Idezek Pubi baratom beszamolojabol…

El Cocuyban tobb  napot toltottunk turazassal, rovid es tomor leszek, mert azota regeteg minden tortent…

Elso nap koran keltunk, szep idonk volt sutott a nap… Turasegedunk egy hiteles hegyekben elo fiatal indian srac volt, akitol barmit kerdeztel max. annyit felelt, “si senor” , “no senor”, es lehetett latni rajta minden szempontbol totalisan mas dimenzioban gondolkozik mint mi.Ahogy elindultunk kozel 4000 meter magasan, egy  gyorsfolyasu hatalmas kovekkel tuzdtelt  patak  kovein kellett atugralni, hogy tuloldalra aterjunk… Yeti vagott neki elsonek, aki szerencsesen bele is esett, de valahogy kirangattuk es meguszta tudogyuszi nelkul… Innentol kezdve senki nem mert probalkozni. Fel orat agyaltunk kuzdottunk , mikent juthatnank at. Mindenfelevel probalkoztunk, mire az indian srac kinyogte par 100 meterre van egy hid. 🙂 Ebbol kb. ki is derult, mennyire azonosul problemainkkal. Kesobb azt mondta, azert nem szolt, mert a patak azt uzente neki , hogy dolgunk van vele, es ezt o latni akarta. Koszi 🙂

Patakon tul jutva egyre szebb helyekre kalandoztunk, de az oxigen is egyre kevesebb volt, szerencsenkre hozzank csapodott a semmibol egy kutyus, amely kesobb nagy segitsegunkre lett mint “idegenvezeto”. Sokkal jobban megertettuk magunkat vele mint turavezetonkkel. A nemzeti park es a tura vizualis szempontbol minden varokazasunkat felulmulta, de errol most nem irnek, majd a fotok onmagukert beszelnek.

A csucson levo lagunat elerve visszafele lemaradtunk Toki-vel, aki kevesbe birta oxigennel es kondival. Kozben elkezdett esni az eso, egyre nehezebb volt maszni a csuszos hegyoldalakon. Aztan ugy razenditett es kodbe borult a taj, hogy kicsit eltevedtunk. Totalisan elazva – eltevedve egy masik viskot talaltunk meg, nem a sajatunkat. Behuzodtunk az eresz ala kicsit szuszogni -pihenni teljesen atfagyva, mikor egy orias kuvasz jellgu vad kerult elo a semmibol, es mint egy vadallat rontott rank. Ujabb remenytelen vagta csontig atazva utolso lelegzetvetelunket is elhasznalva, mikor messiaskent a kodbol elokerult egy indian saman, aki berantott viskojaba, ahol mindnefele “mantrat”-fustot szort rank. Itt huzodtunk meg jo darabig csontig elazva komunikacios es egyebb szinten remenytelenyul a hazigazdaval, de legalabb segitett abban is, hogy  megmutatta az utat “hazafele”. Sajat viskonkba mar begyujtottak a kemencet tobbiek, ami egy meleg manias “Kemenczes” szamara az utolso eselyt jelentette hogy atlenduljon holtponton.

Igazabol ezzel nem is voltam egyedul, mindenki levette bakancsat vizes ruahajat, es a kemence kore pakolta , hogy masnapra szaraz legyen. A drama innen kezdodott, ugyanis annyira faztunk, hogy behuzodtunk pokrocaink es osszes szaraz ruhank ala szobankban, es mire visszatertunk kemencehez, kiderult azt ugy megpakoltak faronokokkel, hogy a kiacsapodo langok megolvasztottak, elegettek bakancsainkat!! Ott voltunk 4 ezren erdemi labbeli nelkul. Azt kellett tudni, az alattunk levo tabor is tobb oranyira volt tolunk, es ejszaka hidegben- jegesoben kimerulten remenytelen volt lejutni labbeliert. Nem volt mas valasztas egyik indiantol elkunyeraltuk gumicsizmajat, ketten pedig lovat bereltunk es konnyebb turat valasztottunk masnapra. Ugye a magyar lovas nemzet, igy latszolag nem lehetett gond. Ez foleg ahhoz kepest, hogy egyikonk se lovagolt meg, foleg 4000 meter felett. (ez nem teljesen igaz, mert en kezseg szintjen ulo meg az allatot es 4000-en vagtaztam Tokivel a vegen -szerk.)

A lovas tura igy masnap 100%-os bohozatkent indult, az idegenvezetonk nem jott velunk, ugyanis nem volt labbelije, mi meg ugye ugyis lovas nemzet vagyunk. Ezek utan kb. 200 meter utan lovam megbolondult, letert utvonalrol, nekiment egy hegyoldalnak, a masik paci meg utana, csodaval hataros modon valahogy ucso pillanatban osi osztonei megsughattak megis csak egy lovas nemzet sarjat nem kene szakadekba dobnia (en ekkor mar nem voltam veluk -szerk.), igy varatlanul megtorpant visszafordult. Idovel kezdtunk egymasra erezeni megtalalni az osszhangot, es egesz jol haladtunk, mig egy mocsaras reszhez nem ertunk. Itt lovak total betojtak se elore se hatra. Toki volt koztunk a “legbatrabb lovas alkat” ugyanis addig hergelte lovat, mig az neki indult lehetetlennek, de gyakorlatilag ugy belesulyedt mocsarba, hogy Tokit ledobta magarol, aki valahogy kimaszott meg, de a lo ott maradt. Szerencsenkre a mocsaras resz masik oldalarol felbukkant ket indian, aki segitett a helyzetet megoldani.

Mivel beborultunk a lapba es lovas szinten se virtuzkodtunk, inkabb visszafordultunk. Masok valszeg betojtak volna ebben a helyzetben, de Toki es Jean ezek utan epp ellenkezoleg total belelkesedtek, ahogy lattak az indianok hogyan vagtaznak a szakadek szelen, ugy probaltak a mocsarbol kirangatott lovat vagtaba hajszolni, ami dobbenet modon sikerult is nekik. Mi lemaradtunk, biztonsagra torekedtunk, Toki es Jean meg mint egy saros demon vagtazott elore a kodben elveszve…

Folyt kov…”

Comments

comments

Add a Comment