Puerto Viejo, karibi ételek és Reggae koncert

ÚJ! VIDEÓ! FOTÓ! Az elmúlt napokban tipikus karibi időjárásunk volt. Ma épp egy esősebb reggelre ébredtünk, így úgy döntöttem elhalasztjuk látogatásunkat a Cahuita Nemzeti Parkba, méghozzá jó esetreben a délutáni órákra. Tengerpartra és állatlesre ilyen időben sok teteje nem lett volna menni, bár utazási irodás program, tehát ha egy utas is ragaszkodik hozzá, akkor meg kell valósítani bármennyire is értelmetlen az.

Szeretem ezt a szabályt, ha nem lenne sosem láttam volna gleccsert úgy, hogy a közben a tökömön is csorog a víz, vagy indultam volna neki hegynek olyan időben, amikor mindenrare épeszű ember otthon gubbaszt. Reménykedtem tehát, hogy délután jobbra fordul a helyzet és helyette a Puerto Viejói botanikus kertben kötöttünk ki a csoport nagyobbik részével. Ez egy nagyon szép kis hely, bár szakadó esőben minden kicsit az árnyoldalát mutatja. Azért így sem volt hiábavaló a látogatás, mert láttunk sok szépet (trópusi gyümölcsfákat, vad és kultúrnövényeket) és számtalan piros, kék és zöld, fekete nyílméregbékát. Kb. ugyanaz volt mint tavaly, csak esett hozzá az eső és csúszkáltunk a sárban. Ilyenkor viszont a békákat nem kellett nagyítóval keresgélni.

fotó: Veronica szemrevaló lánya készítette el nekünk a pompás ételeket. Elégedett is a társaság.

Délutánra aztán rendbejött az idő és mehettünk a Cahuitába, ami egyébként az egyik legszebb nemzeti park a könnyen látogathatók közül. Közvetlenül a tengerparton van, tehát lehet fürödni a kijelölt helyeken és ha süt a nap, nagyon szép a pálmafás öböl. Jorge vezetett bennünket. Bármennyire is szimpatikus, de az erdei vezetéshez annyira nem ért. A jó méteres leguánt Gyuri találta, a kétujjú lajhárt pedig én. Volt még jó pár bőgőmajmunk és az egyik döbbenetesen közel. Ott evett 1 méterre tőlünk és nem nagyon zavartatta magát. Életemben másodjára láttam ilyet, tehát azt kell mondjam, hogy nagy mázlija volt a csoportnak.

videó: A vacsira várva a konyhára is benéztem.

videó: Mindenki csendben evett, vagy nagyon éhesek voltak, vagy tényleg jó volt, az is lehet, hogy mind a kettő.

Megfigyeltem az utasaimat és azt láttam, hogy szinte senki sem vizsgálta meg, csak megcsinálták a kötelező fotókat. Ez mostanában vesszőparipám lett. Próbálom is felhívni az emberek figyelmét arra, hogy a pillanatnak is adják át magukat, ne csak az adatgyűjtésnek éljenek. Épp ezért pl. demonstratíve néha nem viszek magammal fényképezőt. Persze mondhatják, hogy könnyű annak, aki minden évben arra jár, pedig szerintem amúgy is érdemes néha megpróbálni. Teszem is ezt, mikor egyedül utazom és teljesen más szemmel látom ilyenkor a világot. Dehát végülis mindenki tegye azt, ami neki jólesik.

fotó: Memo és barátai. A képen látható hölgy reményeink szerint Memo anyukája és nem a barátnője. A fa alatt ücsörgő mester már délelőtt remek passzban volt. A kép előterében Puerto Viejo elengedhetetlen közlekedési eszköze, a roncskerékpár.

Láttunk még a legvégén cebusmajmokat (fehér pofájú kapucinusokat) is. Próbáltunk Jorgéval kígyót keresni, de még a füles alapján sem találtuk meg. Most melyik hídnál is volt, a második után, vagy a negyedik előtt? Aztán csak kóboroltunk ott az erdőben a kígyót keresve, de semmi… Legközelebb Eduardo nevű emberemmel megyek, az kiszedi a tarantulát a fészkéből és lehetetlen helyeken szúrja ki a kígyókat.

fotó: Beindul a rögtönzött zenekar. A maestro mintha építkezésről érkezett volna és természetesen a nélkülözhetetlen Sebaj Tóbiás sapkában. Csodálatos az az egyszerűség, ami ezt a zseniális embert körbeveszi.

videó: Bob Marley, csak sötétben van. No Woman, No Cry és Stir it Up… (Hidvégi Péter felvétele)

Késő délután érkeztünk a szállásra. Két tervem volt a csoport részére. Ki kellett őket mozdítani, mert karib-tengeri estét, főleg, ha csak ilyen kevés van belőle vétek lenne a szállodában gubbasztva tölteni. Enni kell, méghozzá helyi ételeket és reggae zenét kell hallgatni hozzá, mert itt az a kuriózum. Ismertem én egy énekest a múlt évből… Memónak hívják és a PlanB zenekarban játszik. Kb. ennyit tudok róla. Voltunk pár koncertjén, ahol világossá vált, hogy zseni a pali. Főleg kicsit bepiálva nagyot üt az előadása. Szerintem maga Bob Marley „reinkarnációja”. Sosem gondoltam volna, hogy ráérzek erre a zenére, de abban a környezetben libabőrös leszek tőle és pozitív értelemben.

fotó: Memo mester a PlanB-ből.

Elmentem tehát megkeresni őt a Coco Loco nevű helyre, ahol tavaly koncertezett. A hely megszűnt és az új tulajdonosa, Veronica aki régi kedves ismerősöm nem hallott az énekesünkről sokat. Mivel Veronica vegetáriánus vendéglőt vezet és ő is és csinos lánya is kiválóan főz (nem csak vegetáriánus ételeket), meg is rendeltem tőlük a vacsorát a csoportnak. Ez alapvetően pár vega tálból és kókuszos rizzsel tálált karibi szószban főzött omlós csirkéből és párolt zöldségekből állt. Döbbenetes lett, szerintem ezt axiómaként jelenthetjük ki.

fotó: A koncert… Balra hátul a bár tulajdonosa penget.

Memót a Maritzában kerestem tovább, ahol azt a tippet kaptam, hogy menjek át a Sunsetbe, mert csütörtökön ott fog játszani. Az ottani tulaj sajnálattal közölte, hogy Memo csak elutazásunk napjának estéjén szerepel, de esetleg beszélhet vele, hátha hajlandó énekelni. Mondtam, hogy anyagi eszközökkel is hajlandó vagyok az ügyet segíteni. Ehhez 15.000 colont (kb. 28 USD) azért érdemes féretenni mondta. Semmi gond, lesz az még több is csak tolja a mester.

videó: Stir it Up…

videó: Redemption Song…

Memo jó órát késett és ezek után még várakoztatta is a közönséget. Majd elkezdett énekelni és minimális erőfeszítéssel nagy bulit csinált. Végül először 10.000-et adtam neki, ezek után le is lépett. A tulaj azt mondta, hogy túl korán fizettem, mert ilyenkor többek között gandzsát vesz, mást már említeni sem merek. Nekem ennyit megért az első száma (Luis Armstrong: What a Wonderful World). Később megjelent kis biciklijén az elmaradhatatlan Sebaj Tóbiás kalapban és nyomta a Bob Marley számokat meg a „Mr. Taliman, Tali Mi Banana” számot (Harry Belafonte – Banana Boat Song).

fotó: Memo megmozgatja a közönséget.

Menet közben átvette a fehérbőrű dobostól az ütőket és úgy kezdett el dobolni, ahogy azt tenni kell. Én szeretnék úgy is dobolni, mint az a fehér fickó, de Memo új dimenziót adott a ritmusnak. Ezután a gitárt is átvette, hogy egy rasztafari énekes is kibontakozhasson. Mellette halovány csillag volt. Igazából a mikrofonnál nagy a mester, de mindenhol remekül mozgott, majd a táncparketten is berántotta a turistalányokat és végül mindenki táncolni kezdett. Aztán egyik pillanatról a másikra abbahagyta az éneklést és erről nem tudtam lebeszélni még pénzzel sem. Azt mondta telefonja ugyan nincs, de mindig megtalálom, csak Memót kell keresnem. Peace!

fotó: Az este fénypontja, magával a maestóval…

Egyéb videók, melyek a Plan B együttes koncertjein készültek (csak YouTube-on nézhetők):

videó: Rastaman Vibration…

videó: Summertime…

videó: Who the Cap Fit…

Comments

comments