A haiti segély álságos mivolta 1

Január 12-én helyi idő szerint este 6 óra körül a Richter skála szerinti 7-es erősségű földrengés rázta meg Haitit. A földmozgás oka a partoktól kb. 15 kilométerre lévő tektonikus törés, ami már rég óta természeti katasztrófával fenyegetett.

Az országban ekkor már sötét volt, kommunikáció sokáig nem működött. Másnaptól rettenetes hírek érkeztek. 200.000 halottról beszélnek és még mindig nem tudni pontos adatokat. A fővárosban, Port-au-Prince-ben, a legtöbb épület a földdel lett egyenlő. Nagyon sok halott tömegsírokba került, vagy egyszerűen az utcán kazlakba halmozva hever és közben mindent beterít a rothadó bűz. Rengeteg a sérült, hihetetlen a káosz. A segélyek akadoznak, elosztásuk szervezetlen és igazságtalan: aki kapja, marja alapon történik sok helyen. Ezzel a legjobban rászorulók sokszor esélytelenek. A 100 000-es Leogane-ban, a fővárostól közel, ahol az epicentrum található egyes hírforrások szerint akár 30 000-en is meghalhattak. A kisváros 90%-a pusztult el. Országszerte a legnagyobb kár főleg a szegények lakta városrészekben történt, ahol nincsenek építkezési normák, vagy ha léteznek is, akkor nincs rá lehetőség, vagy anyagi fedezet, hogy betartsák azokat. A gazdagabbak és külföldiek által frekventált helyi „Rózsadomb”, Petionville ehhez képest csak kisebb károkat szenvedett. Port-au-Prince belvárosáról azonban lesújtó képeket lehetett látni. A kongresszusi palota (Palais National), a székesegyház (Catedral) és szinte az összes szép, minisztériumi és hivatali épület kártyavárként omlott össze. Ezt a várost eleve úgy kell elképzelni, hogy földrengés ide vagy oda romokban hever, most akkor adjuk hozzá még ezt a 7-es erejű rengést. Eltekintve az áldozatoktól, és attól, hogy szinte mindenkinek a családjában meghalt valaki, még elpusztult az a kevés emlékmű is, amire ez az erősen traumatizált nép valemennyire még büszke lehetett.

Persze a világ ismét összefog és megmenti most őket, mindenki ígér fűt-fát, mintha parlamenti választások előtt állnánk. Obama úgy nyilatkozik, mintha az USA-ban történt volna mindez. „Itt vagyunk és leszünk, Haiti nincsen egyedül.” Az egész olyan, mintha a világ előtt egy elbaltázott image-t kéne helyre állítani. Később feltűnik Bush is, aki akkoriban még a saját országában is leszarta a niggereket, a nagy hurrikán idején. Hirtelen miért kezdett el pityeregni egy olyan országon, amiről talán most hallott először.

Egy ehhez hasonló földrengés Japánban, vagy akár Kaliforniában lényegesen kevesebb áldozattal járt volna, pusztán azért, mert van infrastruktúra és az működik is. Ez utóbbi helyeken eleve nem omlanak össze az épületek. Ha össze is omlanak, valaki kiássa a sérülteket. Ha már kiásták, akkor van is hova vinni őket. Haitiban nem! Főleg most nem. Vajon mindent rá lehet-e fogni a természeti csapásra, vagy fel kéne tenni végre a kérdést, hogy ebben talán mások is felelősek. Az most nagyon szép, hogy egy hónapig csámcsogunk a média segítségével Haitin, aztán bekerül a többivel együtt a poros akták közé, néhányan meg kampányolnak, hogy bizony ők mennyit segítettek. Az is nagyon szép, hogy küldik a sok segélyt és pénzt, de vajon ez a haiti emberekről szól, vagy valami egészen másról? Ezekből a segélyekből mennyi érkezik meg valójában a rendeltetésének megfelelő helyre?

Egy dolog örvendetes. Végre az ott állomásozó ENSZ békefenntartóknak van mit csinálniuk, bárcsak ne kellett volna ekkora árat fizetni mindezért. Eddig csupán az volt a dolguk, hogy megőrizzék azt a rendet, amit a nyugati világ a haitiak számára kitalált. A saját szememmel láttam, ahogy az országot „megsegítő” alkalmazottak napi 200 dolláros szállodákban dőzsölnek, miközben pár méterre arrébb az emberek állati sorban, a saját piszkukban, mocskos, lakhatatlan környezetben és életveszélyes épületekben tengetik életüket. Egy egy ilyen ember napi költségéből Haitiban hónapokig élhetne valaki. Ezekből a szállodákból nagyon sok van. Perverz módon sorakoznak Petionville-ben a dombtetőn egymás mellett, „csodálatos” kilátással az alattuk elterülő mérhetetlen nyomorra.

Vajon miért van az, hogy egy ilyen országban, ahol minden adottsága megvan ahhoz, hogy prosperáljon, gazdag volt természeti kincsekben, erdőkben, halászatban, nyersanyagban és szorgalmas emberek lakják, a földrengés előtt 50% körüli volt a munkanélküliség és a lakosság 70%-a napi két dollár alatti összegből kell, hogy megéljen. El lehet-e intézni mindezt azzal, hogy lusta négerek várják, amíg a sült galamb a szájukba esik? Haitiban mindenki megy a dolgára, nem heverésznek az emberek, akinek nincs munkája az valamit árusít az utcán. Könnyen el lehet azonban képzelni, hogy ha a lakosság durván fele árusításból él, akkor nincs olyan, aki megtermelje a vásárlás fedezetét.

Vegyünk szemügyre néhány tényt:

– Haiti, akkoriban Saint-Domingue francia gyarmatként kezdte meg létét. Az 1700-as években ez volt az anyaország leghatékonyabb kolóniája. Egyben a legnagyobb gazdagsággal is kecsegtetett, mert rövid időn belül 30 000 francia telepedett itt le, hogy a cukor, kávé és indigó termesztésből megéljen. Tömegével hurcolták be az afrikai rabszolgákat és azokat kegyetlen módszerekkel dolgoztatták. A rabszolgákkal való bánásmódot kódexbe foglalták. Azok brutális mivoltát jól mutatja, hogy az újonnan behozott munkaerő harmada pusztult el a munkábaállást követő pár éven belül.

– A francia forradalom idején, mikor Franciaországot egyéb problémai kötötték le, Haitiban is elindult egy mozgalom. Ez az ország volt az első Latin-Amerikában és a kontinensen a második, amely kivívta szabadságát gyarmati urával szemben és egyben az első feketék által lakott szabad állam a Földön, amely több, mint 200 évvel ezelőtt eltörölte a rabszolgaságot. Később az összes többi francia gyarmaton eltörölték a rabszolgaság intézményét.

– Toussaint L’Ouvertore, az egykori rabszolga, megvalósította, amiről Spartacus csak álmodott és nem csak a franciákat űzte el a szigetről, hanem felszabadította (és megszállta) a spanyolok által uralt területeket is, és az angoloknak is ellenállt. Ennek köszönhetően a rabszolgák az egész szigeten (ideértve a spanyol ajkú Dominikai Köztársaságot is) felszabadultak.

– Mikor Simon Bolívar, Dél-Amerika későbbi felszabadítója száműzetése során Haitiba érkezett (egy Jamaicában ellene irányuló, meghiúsult merényletkisérlet után menekülve), az akkori déli területek elnöke, Alexandre Petión adott neki menedéket. Petión mentora volt Bolivárnak és a segítségért cserébe megígértette vele, hogy mindent megtesz a dél-amerikai rabszolgák felszabadításáért. Bolívár, aki a szabadság és függetlenség elkötelezett híve volt maga is, saját rabszolgáit már korábban felszabadította és sok szempontból eleget is tett Petión kérésének. A kontinens felszabadítása érdekében azonban szövetségre kellett lépni a déli nagybirtokosokkal és 1826-ban a független amerikai államok találkozójára, a mai Panamába már meg sem hívta Haiti képviselőit.

folyt. köv…

Comments

comments