Jarabacoai kalamajka, a Pico Duarte csúcsáról a dominikai szellemi mélységbe

VIDEÓ! Eupolisz csoporttommal kiegészülve 8-an vágtunk neki a Karib-térség legmagasabb csúcsának, a Pico Duerte meghódításának. Mindenek előtt, még az utazás elején lezsíroztam a teljes túrát, hegyi vezetővel, segéddel, szamarakkal és lovakkal. Rendeltem teljes ellátást, tábortüzet és minden földi jót. Ennek az előlegét ca. 150 dolcsit le is tettem a vélt hegyi vezető kezébe. Ezen kívül többkörös telefonban foglaltam le a szállást egy rusztikus hegyi fogadóban.

Sajnos késve érkeztünk a sok program miatt. A Haitises Nemzeti Parkban elment az idő és még a Limon-vízesést is megnéztük, így csak éjfél környékén érkeztünk meg Jarabacoába (ejtsd: Harabakoa). Ez a kis hegyi település nagyon jó benyomást tett eddig rám. Szerény, szorgos emberekkel, őszinte, érdeklődő lakosságával. Mintha nem is a Dominikai Köztársaságban lennénk.

Este telefonomra a szálláson megnyugtattak, hogy fogalmuk sincs, hogy ki vagyok és ilyen neveken semmiféle foglalással nem találkoztak még. Nyilván a többkörös alkudozásomnak annyi is volt. Ha foglalás nincs, akkor a speckó ár is kuka, amit a csoportra kértem. Ja, és 9 után már vacsora sincsen, ellenben ha megyünk, akkor ki kell fizetni az árát. Felhúztam magam és a parkhoz közel szálltunk meg egy egyszerűbb kis szállóban, ellenben közel minden fontos létesítményhez.

A probléma csak annyi volt, hogy a teherautó reggel a másik helyre megy értünk. Az idegenvezetővel, aki az illetőket leküldi a hegyről telefonon beszélni nem lehet, mert a faluban semmi térerő nincsen, vezetékes telefont meg se nem eszik, se nem isszák. A szerencsétlen dominikai mobilnak pont aznap romlott el a töltője, tehát engem hívni ők sem tudnak. A kártyát persze másik telefonba átrakni nem lehet. A másik szálláson pedig este 9 után léptek le. Zseniális.

videó: Indul a botrány, középen a polgármester.

Reggel 6-kor kelés, hogy motortaxival a másik szállásra menjek és ott várjam a transzportot. Az utcán senki. Nagy nehezen úgy fél órán belül egy munkába motorozó fickót meggyőzök, hogy 100 pesóért vigyen már el a másik szállásra. Út közben minden teherautót leintünk, hátha ők lesznek azok. A második működik is és immár világosban pakoljuk fel az expedíció ellátmányát és magunkat a platóra.

Gyönyörű úton haladunk La Cienaga települése felé, még a felhőbe burkolózó Duarte-csúcsot is meg meg pillantjuk. A nap ragyogóan süt, tökéletes kiránduló időnk van jó 1100 méteres magasságban. Az első hamiska ott indul, hogy kétszer annyi a nemzeti park belépője, mint amit a tábla informál. Arra a felvetésre, hogy ugyan miért, mindenféle takarítási hozzájárulások és egyebek kerülnek képbe. Teljesen mindegy így is olcsó, nem vitatkozunk.

videó: Patthelyzetben.

A második bökkenő, hogy a hegyi vezetőnek tűnő főszervező elkezd summákolni, hogy neki még vásárolnia kell egy, s mást és küld maga helyett egy embert, mi csak induljunk el, késöbb jön ő is. Persze a plusz ember munkáját ki kellene azért fizetni. Na ez kiveri a biztositékot. Itt ugye 100 dollárokkal dobálozunk. Erről szó sem lehet. Rendben, majd jön csak induljunk el. Az embert akkor láttam utoljára másnap estig.

Az állítólagos indegenvezetők mind lóháton indultak el, mi közben gyalogoltunk. Szépen fel is vergődtünk 7-8 etappal a La Comparticionnak nevezett menedékházhoz (2450 m, 19,5 km). Na itt az idegenvezetőnek nevezett egyéneknek a nyoma sem volt. A csomagjaink le voltak dobálva egy kupacba, de a beigért tábortűz, ne adj Isten forró teának, kávénak híre sem volt.

Befoglaltuk „szállásunkat” és tüzet raktunk a kandalóban, hogy ne fagyjunk teljesen meg az éjjel. Hordtunk be rendesen fát a másik csoportok ellátmányából. Mikor a konyhába mentem tudakolni, hogy mégis mi a fenét képzelnek és hol van a vacsora, akkor kiderült, hogy az egész csoportnak egy fél csirkét és két babkonzervet szántak a két napos túrázás idejére. Ha Elizabeth nem tarhál össze egy teára valót és mi nem szedjük össze a maradék tüzifákat, akkor keserves éjszakánk lett volna. Szerencsére volt nálunk szendvicshez való, jó fajta fehér és sárga sajt Naguából. Persze a pálinka- és rumkészletek is vészesen fogytak.

Ébresztés hajnali négykor. Hárman álltuk csak a sarat, a többiek az alvás pártját fogták. Elindultunk az „idegenvezetővel”, akinek először a hátát láttuk csak, majd egyáltalán semmilyen testrészét, mert a lóval sokkal gyorsabban haladt és különben is korom sötét volt. Jó tempóval 2 órán belül fent álltunk a Pico Duarte tetején (3087 m, 23,5 km) és fantasztikus kilátás mellett a csúcsfotók is elkészültek.

fotó: A Pico Duarte tetején Róbert, Sándor és jómagam.

Reggel 9-kor már visszaértünk a házba és a csapat elindult lefelé La Cienaga irányába. Én már fontolgattam a stratégiát, ti. hogy ebből az utólagból nem sokat fognak látni. Miért? Idegenvezetés, ellátás nem volt, az idegenvezető nem jelent meg, a tábortűz nem égett és alapvetően a kutyát nem érdekelte, hogy mi van velünk. Az öszvérek kivételével nem kaptunk semmi szolgáltatást, mert amúgy itt eltévedni nem lehet és különben is magunk jártuk az utat. Aki volt már szervezet hegyi túrán, nagyjából tudja, hogy milyen szolgáltatást illik ennyi pénzért nyújtani, na ez messze volt attól.

videó: A rendőrség előtt állítottak meg.

Mikor majd 50 kilóméter gyaloglás után kis csapatunk leért a faluba tálaltam is a nézeteimet a dominikai hordároknak. „Most pedig felszállunk a teherautóra és elhúzunk innen.” A fuvarért járó külön 1500 pesót már ki is készítettem.

Ekkor nagy ordítozás támadt. Hirtelen a két hordár helyett 6-an estek nekünk, hogy innen fizetés nélkül sehova nem megyünk, mert a teherautó is az ő uralmuk alatt van. Mondom nekik, hogy az öregtől nyugodtan behajthatják a hátralévő összeget én már fizettem neki annyit, amit ez a szolgáltatás megért. Nem.

videó: Estébe nyúlik a kilátástalan vita.

Jó, akkor megyünk gyalog. A csoport beleegyezett, hogy a lincshangulat ellenére elinduljunk fizetés nélkül. Ekkor már izzott a levegő, de én maradtam hátra és fogadtam a szitkokat. Előrángatták a szerződő partneremet is (Cézár), de ő annyira részeg volt, hogy alig állt a lábán és csak annyira futotta neki, hogy ördögnek nevezett és ködös vérben forgó szemeivel vert.

Ott lettek mind hagyva azzal az önjelölt képviselővel együtt, aki tárgyalási szándékkal közelített hozzánk, de őt a vita hevében a dominikai picsába küldtem, meg kell jegyeznem, hogy politikailag nem túl korrekt módon.

A faluba rohanva három perc alatt sikerült keríteni egy újabb platóskocsist, aki kis sürgősségi felárral bevállalta a fuvart és már indultunk is Jarabacoa irányába. Ekkor motorosok állták el az utunkat és a helyiek élükön a polgármesterrel megakadályozták, hogy kigördüljünk.

Beindult egy esti órákba húzódó vita, aminek a lényege az volt, hogy én csak a felét fizetem ki és úgy is rendes voltam, míg ők kb. 500 Forintnak megfelelő 100 pesós engedményt birtak kiszámolni, mikor a lovak és az öszverek árait felszorozták a helyi „törvények” nevében. Természetesen a helyi polgármester, aki a legokosabb lehetett köztük úgy 80-as IQ-val is bőven nekik adott igazat. Nem láttam más kiutat, mint, hogy elindulunk gyalog és fogunk máshol járművet. Megyünk a turista rendőrségre. Ez mindenkinek megfelelő volt.

100 méter gyaloglás után el is huzott mindenki mellettünk motorral, hogy majd a lenti rendőrségen, akik persze az ő haverjaik megállítanak bennünket és ott majd megtárgyaljuk a dolgokat. A teherautó utánunk jött és felvett minket. Mi meg haladtunk a következő falu felé.

videó: Végre megállapodunk.

A rendőrség egy kis házikó volt, egy 25 év körüli rendőrrel. Az ifjú közeg épp zárni készülődött. Hatalmas ribilióval száltuk meg az előteret, kb. mikor pilatus elé csődült a nép. Az álláspontok vagy 2 óráig nem mozdultak. Közben egyre többen lettünk és olyan emberekkel kellett vitatkoznom, akiket még soha azelőtt nem láttam. Járókelők minden előzetes felkéres nélkül avatkoztak be egyik vagy másik oldalon. Egy kamionsofőr a nyerges vontató ablakából kiabált be, ezzel eltorlaszolva a falu egyetlen utcáját. Hátul dudálás. A turistáknak fizetnie kell bölcsességre Elizabeth melegebb égtájra küldte, mire ő, aki úgy nézett ki, mint aki a szénbányából jön, „lenégerezte”. Felvetettük, hogy ő vajon mikor nézett a tükörbe utoljára, erre szó nélkül maradt.

Egy rendőrmotorkerékpár két oldalán a falu két táborra oszlott, és a két csoport heves mozdulatokkal osztotta egymásnak az észt. Mindezt csak elmondásból tudom, mert én vagy 8 fogatlan írástudatlannal hadakoztam ez alatt. A turista rendőr megjelenése után a végső kimerítő ítélet az lett, hogy 2400 pesóval (kb. 70 USD), azaz az idegenvezetői munka árával kevesebbet kell megfizessek. Ebbe én is belementem, csak már menjünk innen el.

Mikor kifizettem az összeget vegyesen dollárban és pesóban az egyik hordár bebökte, hogy hiányzik 100 pesó, mert a hegyekben rosszabbul váltják a dollárt. Anyád! Na erre odaadtam neki a kért pénzt és felszólítottam finom szinonímák használata nélkül, hogy a hátsóját tisztitsa meg vele. Ez a falu egyes lakóinak és a haiti vendégmunkásoknak (akiket a dominikaiak lekezelnek) nagyon tetszett. Ezután felszálltam a platóra és frappáns visszavágások nagymestere nyomám a dominikai kurva anyjába is elküldtem. Ezt nem biztos, hogy kellett volna, de a hónapok óta felgyülemlett sérelmeim a sok lerántás után most egy kiáltásban törtek ki. Igazából jól esett.

A rendőr állt mellettem, aki állítólag magára értelmezte a felhívást és habozás nélkül ököllel állon vágott. Az volt a szerencsém, hogy a platón ültem és így nem tudott nagyot ütni, mert nem is láttam magát az ütést, csak fél szemmel. Mindeközben Elizabeth belekarmolt a rendőr arcába és az egyik haiti munkás a karjánál fogva húzta, hogy ne folytassa a támadást. Ezután már távoztunk is. Még utolsó szó jogán a „sértettek” utánunk kiabáltak, hogy a szemétdombra velük.

Senkinek nem hiányzott, hogy meglincseljenek az éjszaka, ezért a szálló helyett a parkba vitettem a csoportot és megvártuk, míg elhajt a teherautó. Ekkor sonfordáltunk csak át a közeli szállóba. Aznap azt terveztem, hogy nem mozdulunk ki és átvészeljük az éjszakát, de másfél óra múlva már egy utcai kifőzdében iszogattunk és a helyi diszkóban fejeztük be az emlékezetes szombat estét, éppségben.

Comments

comments