Jacmel felé, az utazás pokla

VIDEÓ! Reggel Jordi levitt minket a “buszmegállóba”. Ezt a helyet nem úgy kell elképzelni, mint Berlinben egy járdaszigetet, színes reklámokkal, hanem mint egy kutyaszaros útkereszteződésben kavargó taptapok és terepjárók kaotikus halmazát, digitális utastájékoztató helyett számunkra teljesen érthetelen uticélokat kiabáló sofőrökkel.

A jacmeli buszpályaudvar volt a célunk, ehhez viszont egyszer át kellett szállni, ami elég kilátástalannak tűnt annak fényében, hogy fél órát álltunk a kereszteződésben, míg felfértünk az első taptapra. Az első átszálló a Delma 65 (Delma soixante-cinq) szám volt. Ezt kellett a sofőrnek odakiáltani, hogy egyáltalán megálljon. Ekkor viszont haitiak hada, mint ha evakuálnák Petion Ville-t, úgy szállták meg a platóskocsi hátulját. Négyen így, csomagokkal szinte teljesen esélytelenül álltunk az utcasarkon. Szimpátiát, szánalmat senkiben nem ébresztettünk. Mikor egyszerre 2 taptap érkezett, azonnal éltünk az alkalommal és száguldottunk is a Delma sugárút irányába.

Ha valaki itt le akar szállni, akkor szól a sofőr fülkéjéhez lekgözelebb ülőnek, hogy kopogjon a tetőn (frappez), vagy odakiált, hogy “me’ci chauffeur”. A legközelebbiek mi voltunk, így én kopogtattam minden megálló előtt. Barbara és Elizabeth kekszet osztottak a gyerekeknek a buszon.

videó: Embertelen körülmények között préselődünk be a minibuszba a Delma 65-ös megállónál.

A  Delma 65-nél aztán újabb kihívás előtt álltunk. Az utazásra reggeli csúcsot választottuk, így miután az első minibusz elment úgy, hogy nem fértünk fel rá, Elizabeth megunta a szarakodást és a következőre irtózatos könyököléssel és tolakodással felpréselte magát. Mivel nem akartunk csoportosan kettészakadni, mi is ezt tettük. Ez sokaknak tetszett (blanc, blanc nagy nevetés), de egy asszony nem tetszésnek adott hangot, és mindenáron távol akart tartani minket az ülésektől, de félrelöktük. Aztán a végén egy ülésen kötöttünk ki vele, így kénytelen volt mosolyogni az incidens után.

Sándor szerintem életében nem utazott ennél kényelmetlenebbül (l. videó), de pár napra rá a Cap Haitien járaton valószínűleg nosztalgiával idézte fel azt a poklot, amit itt élt át.

videó: Másik lábzsibbasztó konzervdoboz, indulás előtt egy kis árusroham.

A pályaudvaron újabb konzervdobozba zsúfoltak bennünket. Aki Haitiban tömegközlekedni készül arra számítson, hogy bárhová megy, az utazás annyi energiáját fogja felemészteni, hogy aznapra már jártányi ereje nem marad. Egy sorban 4 helyett 6 személy, a maradék teret árusok töltik ki, akik folyamatosan zajonganak és zaklatnak. A zene teljes hangerőn megy. Ha valaki az ablak mellett ül, akkor az utcáról is lerázhatatlan árusok hadával kell farkasszemet néznie, akik a képébe tolják az árút. Ez ellen két féle képpen lehet védekezni. 1. ablakbecsukás: azaz elviselhetetlen meleg, 2. ignorálás: ehhez viszont nagyon magas szintű önuralommal kell bírni. Haiti önismereti tanfolyamnak tökéletes. Föleg, hogy ezt addig kell elviselni, míg teljesen meg nem telik az autóbusz, ami akár 2 óra is lehet.

Csak Haitiban fordul elő, hogy az utazást már fáradtan, elgémberedetten kezdjük. A legmagasabb szint, ha a csomagot a helyhiányban az ölünkbe rakják és a negyedik kanyarban már a lábadat sem érzed. Ekkor megváltásként érkezik általában az első és második óra között egy lerobbanás. Legalább egy defekt, vagy egy hűtőtartály berobbanás, esetleg civilizált országban életveszélyes tartott fékmeghibásodás, vagy valami, ami csak abból derül ki, hogy négyen másznak be egyszerre a motorházba.

Ez itt is megesett, de legalább volt idő WC-re menni. Férfiak a plantánültetvényen (banán családba tartozó zöldség), asszonyok a szomszéd tyúkszaros udvarán intéztek el intézni valójukat. Ebben az országban bárhol rugalmasan lehet intézkedni ez ügyben. Haiti kevés előnyeinek egyike.

videó: Hogy ne unatkozzunk, befonják Elizabeth haját.

Fantasztikus látvánnyal tárult elénk a la Selle hegyláncolat, majd leereszkedtünk Jacmel városába a tengerpartra. Jacmelben szállásunkon New Yorkból hazatelepült kövér, rasztafari ismerősöm fogadott. Azonnal rendelkezésünkre bocsátotta sofőrét és indultunk is a Bassin-bleu nevű kékzuhatag irányába.

A terepjáróval keltünk át a Jacmel folyón, ahol múlt évben csak szemétdombokat láttam. Most ugyenezek a szemétdombok égtek mindenfelé a távolban. Olajos műanyag füstje festette meg a horizontot, miközben az asszonyok mostak a folyó mellékágaiban, gyerekek és fiatal lányok meztelenül fürödtek, a férfiak meg az autókat, teherautókat mosták ugyanabban a vízben. A fotózásra nem igazán reagált mindenki barátságosan. Azt meg kell hagyni, hogy a haiti emberek nem szeretik, ha nyomorukat fotózza valaki (ki szereti?). Azt feltételezik, hogy majd valami újságban csámcsognak rajta (meg kell hagyni, nem alaptalanul).

Útban a vízesesrendszer felé döbbentes látvány a Jacmel-öböl. A fotószünetekben iskolásgyerekekkel találkotunk, akik hazafelé gyalogoltak a hegyre. Kedvesen üdvözöltek bennünket (blanc, blanc). Haitiban, mivel a közlekedés nagyon kaotikus és kevesen tehetik meg, hogy autójuk, motorjuk legyen, szinte mindenki gyalog közlekedik. A vizet az asszonyok, lányok gyakran kilóméterekről hordják a házba. Ha ez szándékos volna, mondhatnánk, hogy a kevés környezettudatos dolgok egyike. Így aztán a Dominikai Köztársasággal szemben itt nagyon ritka a kövér ember.

A Bassin-bleu sokat nem változott. A vize most is zöld volt, kék helyett. Persze belépés előtt mindenki esküdött rá, hogy sosem volt kékebb, mint aznap. A különbség most annyi, hogy átfirkálták a nemzeti park belépőjét a duplájára és az egyik ház falára ráfestettek egy parkolódíjat, amit sofőrünk agresszíven visszautasított. Miután elhajtottunk még késöbb is hátrakiabált kreol szitkokat. A nyelv eleve agresszíven hangzik, ennek tetjében az emberek még úgy is beszélgetnek egymással, mintha állandóan mérgesek lennének. Közben néha mosolyognak egyet. Ez legalább akkora képzavar, mint Bulgáriában a bologatásos tagadás.

Visszafelé 200-al húztunk át a városon a tengerpart irányába. Barbara és Sándor még nem tudtak nappal fürödni a Karib-tengerben, ami lévén, hogy egy szigeten vagyunk némiképp már zavarhatta őket. A partra érve azonnal megrendeltük a halat. Mutattam is a kezemmel, hogy ha már drága akkor hatalmas is legyen. Erre bólogadtak szorgalmasan. A hal nagy előnye, hogy nagyon jól megfűszerezték és csípett is, hátránya a bicskanyitogató mérete volt. A haiti konyha alapvetően markáns fűszerezésű a domininikaihoz képest és jelentősen pikánsabb is. A halhoz nagyon finom saláta is járt valamint sült, préselt plantán és egy finom Prestige sör.

Comments

comments

Add a Comment