Elizabeth megkapta a vízumot

Kedden jött a posta (Copa Courier, fele annyi, mint a DHL, jó tudni) és meghozta a csomagunkat. Elizabeth nagyon lassan nyitotta ki, úgyhogy ettől aztán ideges is lettem.

Minden papírt korrektül visszaküldtek. Az útlevélben ott volt a látogatásra feljogosító vízum (C típus), 90 napos tartózkodásra. Annyi pozitívum van ebben a vízumban, hogy van egy külső kerete, ami 180 nap és ha több belépésre szól, mint a mienk, akkor amíg nem tartózkodik az EU-ban, addig nem pörög a 90 napos számláló. Így el tudtam volna vinni Ázsiába márciusban, mikor ott lesz munkám, hogy ne kelljen egyedül hagynom 2 hónapra a télben, amit magamnak sem kívánok már. Nekünk viszont október 26-tól indították a keretet, tehát 2 hónap már lejár, mire felszáll a gépre. Úgyhogy ezt a projektet baszhatjuk is, hacsak nem sikerül a tartózkodásit valami irdatlan gyorsan megszerezni. Én részemről írásban kérvényeztem, hogy a külső keretet tegyék a repjegy indulásához, ami ugye logikus lenne, de nem vették figyelembe. Az indoklás az volt, hogy a program nem engedte meg (gondolom a számítógépes). Meg gondolom jó indulat is kellett volna hozzá, meg egy kis emberség. Na mindegy, a lényeg, hogy ez a szemét magyar követség végre megadta a vízumot. Akkor lássam őket, amikor a hátam közepét. Általában akkor lássak magyar követséget, amikor a hátam közepét. A mexikóival is volt szerencsém, azt sem kívánom senkinek, aki ott bajba kerül, mint nekem két utasom annak idején. Szerintem az összeset be kéne zárni, mert csak a pénzt viszik, segíteni nem segítenek a magyar állampolgároknak, csak basztatják őket, mint pl. engem. A mexikói történetem egy cikket is megérne, de majd egyszer leírom talán ide.

(Bejött a szállodába egy patkány az utcáról és itt cincogott éppen, mikor ezt irtam, jó kis hely.)

Szóval igazából semmit nem éreztem. Miért is éreztem volna, mikor feleségül „kellett” vennem valakit ahhoz, hogy meghívhassam a házamba, hogy a szánalmas magyar állam, amely az Európai Únió seggét nyalja (a változatosság kedvéért most éppen, Moszkva és Washington között félúton) széles nyelvcsapásokkal, hozzájárulhasson ahhoz, hogy együtt lehessek egy személlyel, akit én erre érdemesnek találok. Mert példát akarnak statuálni, hogy majd megmutatják, hogy itt nem lesz néger nők futtatása, t.i. Spanyolország, Franciaország és Hollandia, a fő gyarmatosítók, akiknek ezek az ember „köszönhetik” a sorsukat így kívánja meg. Elhatároztam, hogy amennyire tőlem telik, Elizabethből szabad ember lesz, ugyanolyan jogokkal, mint amit én kapok az Európai Úniótól. Attól az EU-tól, amire azóta egy kicsit más szemmel nézek az incidens óta. Úgyhogy egyáltalán nem bánom, hogy a nyakukon ül a Jobbik, és nem csak a magyar parlamenti pártok orra alá tör borsot.

Kiűrültnek érzem magam, mert mindenem ráment erre a vízumra és eltart egy darabig, míg talpra tudok állni, főleg jelen gazdasági helyzetben. Amolyan priuszi győzelmet arattam. Megmondtam tehát Elizabethnek, hogy úgy vigyázzon arra az útlevélre, mintha a saját gyereke lenne, mert benne van egy 6-7000 dolláros vízum.

Még messze van a cél. Ezzel a vízummal még mindig nem biztos a belépés az EU-ba. Vinnie kell magával egy házassági kivonatot és tőlem egy igazolást, hogy várom a reptéren, t.i. nem utazunk együtt, mert az többszázezerrel többe került volna és össze sem lehetett volna szervezni egy könnyen. Még nincs vége…

Comments

comments