Új típusú élmények

Minden nap be szoktak szólni nekünk csak úgy, de a mai alkalom azért feltette a koronát erre a szemétdombra.

Sétálunk délben ebéd ügyben két vendéglátó egység között. Hátul sonfordál egy ember, először nem vettem észre, hogy pisszeg. Szokásos micsoda segged van anyukám beszólás (pss, pss que culo mas rico) vagy hasonló, nyilván nem nekem címezve. Ezzel nem szoktunk foglalkozni. Csak folytatja, 2 méterre mögöttünk nyomja a dumát Elizabethnek, úgy hogy együtt sétálunk. Ez utóbbi mondjuk nem szokta zavarni a latinokat, de 1 mondat után abba szokták hagyni, vagy elütik valami humorral a dolgot.

Megállok, mert már zavar. Azt kérdezem tőle, hogy mit szeretne a felségemtől? (Ez működött Marokkóban). Erre elkezdi nyomni, hogy a nőm miért nem húz haza Haitiba a többi négerhez. Mi van? Nem mintha az ürge maga lenne hófehérke. Nézek rá csúnyán, de nem szólok semmit. Erre kérdezi, hogy mit nézek, talán nem egy csókot kérek a számra. (Szánalmas… volt, de egy kicsit ilyesztő is, bár fényes nappal és egy elég jó környéken tartózkodtunk). Mindenáron nem szeretnék verekedésbe keveredni. Elizabeth elkezdi osztani az embert, erre ő, hogy ha nem fogjuk be, szétveri a pofáját a kis fehér buzinak meg a néger patoa kurvának is. Erre Elizabeth, hogy akkor kezdjen hozzá. Elkezd az újával az arcomba mutatni. Mondom neki, hogy most azonnal visszavesz, vagy hívom a rendőröket inzultálásért. Erre már a járókelők is beavatkoznak. Kiabálnak nekünk, hogy ne foglalkozzunk az emberrel, mert nem érdemes. Szerintem is, igazuk van. Csúnya tekintetek tűzharcában hátatfordítunk és elmegyünk. Nem az első eset, hogy a bőrszinem miatt inzultáltak életemben, de itt még nem fordult elő. Belize-ben többször is. Ez új „szín”folt volt. Finom kis hely.

Máskor történt ugyan, de ez is érdekes. Otthon vagyunk a családnál: Elizabeth, a bátyja, az anyja és én. Egyszer csak fegyveresek rohannak el az ablak előtt, berugják a szomszéd ajtaját. Kiabállás meg miegymás. Kicsit megszeppentünk, bár ha lövöldözés lett volna, kicsit jobban megszeppentünk volna. Kidugjuk az orrunkat. Viszik bilincsben a szomszédot. Odajönnek hozzánk, hogy igazoljuk magunkat, mert kábítoszer ellenes csoport. Szedett vedett banda, pisztolyokkal, de az egyiknél volt egy mordáj, amivel le lehet szakítani egy végtagot. Ki ez a fehérember, kérdezi egy nálunk 20 éve is már nevetséges papagájszínű öltönybe öltözött közeg, aki valami főnöknek pózol. Elizabeth mondja, hogy a barátja vagyok és itt lakom velük. Jó, akkor hozzam az útlevelem. Te pedig néger, hozzál nekem egy kávét mondja az egyik pisztolyos fickó! Mondom neki, hogy magának szenyorita, meg különben sincs kávé, mert gáz sincs. Jól van, mondja, mi ebben az országban így beszélünk. Mondom neki az lehet, de nem ebben a házban. Néz rám. Azt mondják illegális marihuána telep van a házban, ha akarom mindenkit elvisznek. Kérdezem, hogy hol van az a telep? Megmutatja a kezében lévő kb. sárgarépa méretű palántát. Ez volt a szomszéd ajtaja előtt. Kérdezem tőle, hogy ez minden? Helikoptert és tankot nem hoztak? Semmi közöm ehhez a növényhez, most látom először. Mondják a törvény az törvény és ha nem fogja be a száját a kis gringó, akkor elvisznek engem is, mert van ám engedélyük. Mondom, jó akkor hívjuk fel a német konzulátust, hogy mit szólnának hozzá, tudniillik én Európai Uniós állampolgár lennék (akkor még valami hasznom is volt ebből). Erre befogják a pofájukat. Jó akkor elvisszük a családanyát. Elkezdik megbilincselni a kiabáló Josefina asszonyt. Mindenki kiabál, indulatok ezerrel. Kérdezem tőlük, hogy mivel vádolják az asszonyt? Kicsit elkezdik rángatni, nekinyomják a falnak, aztán elengedik. Jó, akkor egyelőre elmegyünk mondják (épp itt az ideje gondolom). Elvonulnak a lépcsőn lefelé. Utoljára megy az egyetlen női rendőr. Nézem őket, ahogy mennek lefelé, közben a nő visszanéz rám. Odaszólok neki, hogy minden jót, de vigyázok rá, hogy ne hangozzék jó kivánságnak. Nem mond semmit, csak eltűnnek a lépcsőház egyik bugyrában. Jó hogy nem vittek el, mert 2 napra rá indult a gépem Mexikóba és kellemetlen lett volna a fogdában kivárni, amíg felszáll.

Comments

comments

5 hozzászólás

Add a Comment