Szombat esti buli Santo Domingóban

FOTÓ! Már rég pörögtem az éjszakában. Társaság hiányában nem az igazi, de a hollad (50 éves), aki valószínűleg valami serkentőszer kúrán lehet, nem hagyott békén. Meghívta a szállodába a barátnőjét, – aki két óránál többet sosem tartózkodik még itt, mielőtt éjszaka más dolga akadna – és a baratnőjének barátnőjét. A perui, a holland, Elizabeth, én és a két csaj préselődtünk be a szálló előtt parkoló lepukkant Renault-ba.

fotó: Forró és páradús éjszaka volt, főleg balról jobbra. Nekünk sajnos már nem futja magassarkú cipőre (csak egy van az esküvőre), majd talán egyszer.

A holland nem tudja eldönteni, hogy jobb oldalon látható barátnőjét komolyan lehet-e venni és bemutathatja-e két kisgyermekének. Addig is kapcsolatuk este 9 és 11 közé szorítkozik egy másik szobában lebonyolított technikai részletre korlátozódva, amit indulás előtt most is ki kellett várnunk. Esténként szoktam neki mesélni a latin nők lelkivilágáról, amit két házasság után is nagy érdeklődéssel hallgat végig. Naivságát azonnal le lehet venni, mert egy 9 órára megbeszélt találkozóra pontosan 9-kor jelenik meg kiöltözve, miközben barátnője még sosem érkezett másfél órás késésen belül. Reménykedik… Én részemről azt nem tudtam eldönteni, hogy a barátnő barátnőjéhez, aki jogi egyemi hallgatóként mutatkozott be (valószínűleg az atomfizikust már merésznek találta) elég lett volna úgy 60-100 dollár előre, vagy inkább egy terepjáró a Renault helyett és a pénz később nagyobb adagokban. Mondjuk szó se róla, irdatlan jó nő volt, de valahogy szomorúnak tűnt.

Az éjszaka új forrópontja az Avenida Venezuela felé vettük az irányt. Szerencsére sikerült lebeszélnem a társaságot az utolsó pillanatban a sokkal felkapottabb, felső osztályt célzó Platinum discóról, és inkább a néppel történő elegyedés mellett kardoskodtam. Ez egy amolyan zona rosa (szórakoztató és vigalmi negyed), ahol számtalan vendéglő és zenés táncos hely található meg. Ez az én helyem. Minden Latin-Amerikai fővárosban vannak ilyen helyek, Bogotában a Cuadrapicha, San Joséban a Pueblo, Limában a Calle de las Pizzas, vagy Barranco meg egy csomó másik hely.

Az első helyre nem engedtek be minket, mondván, hogy tele van. A nyilvánvaló hazugságra a perui azt mondta később, hogy a kidobók a nőket méricskélték és valószínűleg közönségesnek találták őket, ezért nem engedtek be bennünket. Minden esetre itt nem nyalják a turisták seggét, de amit az embernek mondtam (az udvariasság keretein belül), azért már beverték volna a pofám Magyarországon (sajnos, ezért nem járok ott már ilyen helyekre többek között, meg amúgy meg minek). Szóval egy lebujban kötöttünk ki, ahol 150 peso volt 1 liter sör.

Sajnos nem működik a kis kamerám, pedig lehetett volna mit felvenni. Mint már máskor is írtam, itt táncolni szoktak az emberek, nem külön-külön rángatózni. Nincs is nagyon magányos ember Latin-Amerikában. Először itt felnyomnak természetesen egy klasszikus merengue blokkot. Majd 4-6 számonként váltva jön az utcai merengue, ami sokkal pattogósabb. Aztán bachata, ezekre általában tele is van a táncparkett. Én részemről nagyon szeretem a bachatát, Közép-Amerikai buszútjaimon ragadt rám, mikor a kis csirkebuszokban csutka hangerőn nyomják, a kilátást Krisztus takarja el és egy sorban 6 indiánnal nyomorgok. Szerintem csodálatos.

Mi is pörögtünk partnerváltással rendesen. Mindig nő férfival táncol, nem pedig nő nővel és férfi férfival, hiszen azért mennek az emberek szórakozóhelyre, hogy jól érezzék magukat, nem pedig, hogy magugba forduljanak. Aztán salsa következik. Minthogy ezen a szigeten nem hagyományos a salsa, ezért kevesebben táncolnak rá. Biztosíthatok azonban mindenkit, hogy sokkal jobban táncol itt bárki salsát, mint mondjuk nálunk a tanfolyam után, mert itt vérből táncolnak az embek. Mivel a salsa is afrikai ritmusron alapul, ezért mindenkinek a vérében van ez a zene. Itt azt mondja az anyuka a fiának, hogy „tanulj meg fiam rendesen táncolni, mert nem lesz barátnőd!”.

Szóval ilyenkor csak nézni szoktam és gyönyörködni hogyan táncolnak az emberek. Semmi mesterkéltség nincsen a mozdulataikban, mint mikor európában elmegy az ember egy salsa estére és mindenki számolgatja a mozdulatait. Itt folyik a zene. Minden nagyon intim és az érintésről szól. Később benyomják a reggeaton blokkot és ekkor lehet igazán vicces dolgokat látni. A „perrear” azt jelenti, hogy a nő a hátsójával a férfi agyékának dörgölőzik a zene ritmusára, néha poziciót váltanak, mint a szexben, megemelik egymás lábát és a nemi szervük táján dörzsölődnek össze. Mint már más régiókról írtam, ez nagyon kellemes tud lenni, főleg bemutatkozás előtt. Erre a tanfolyamra kéne a magyar nőknek beiratkoznia, persze nekem már mindegy, inkább az utánam következő generációk érdekében emelem fel a szavam.

Volt egy irdarlanul túlsúlyos lány, aki ahelyett, hogy otthon bőgne, hogy mekkora darab, itt nyomta a parkett közepén, csak úgy rengett a hája. Ja, a legszebb az egészben az volt, hogy senki nem dohányzott a helyen, nem azért, mert tilos volt, hanem, mert itt a fiatalok nem igazán cigarettáznak. Jó érzés volt úgy hazamenni, hogy nem volt átitatva a ruhám füsttel. Na ennyit az ajnározásról legközelebb már igérem szidni fogom őket, mert van miért.

Comments

comments