Halász expedíció naplója, ahogy a dolgokat láttatom

Ez a cikk a vágatlan, kevésbé szalonképes változata a “Csendes-óceáni halászexpedíció – Egy önkéntes hajónaplója” c. cikknek.A kovetkezo tortenettel es a hozzajuk
kapcsolodo kepekkel illusztralni szeretnem a costa
ricai halaszok eletet es azt a munkat, amit a teknosok
es tengeri allatok vedelmeben vegzunk. Anelkul, hogy
heroizalnam magam megjegyzem, hogy a fotokert nem
ritkan kockaztattam a sajat es a fenykepezom epseget,
mert a legjobb fotok gyakran kockazattal szuletnek
meg, de szamomra tobbek kozott ez a mufaj szepsege. A
szornyuseges helyesirasomert elore es utolag is
elnezest kell kernem, de ezt igyekszem mas
tulajdonsagaimmal kompenzalni.

 

2003. januar 14. Az expedicio 0. napja

A kuldetesem az eszaki, Csendes-ocean partjan
talalhato Playa del Cocobol indul, ahova udituen rovid
– es ezt komolyan gondolom, 5 oras kozvetlen
buszutazassal jutok el. Kemeny ket hetem volt a
tortuga honlappal, most is dolgoztam egesz ejjel,
tehat jo lesz egy kis pihenes vegre.

Lehet, hogy en lettem tul kritikus, de elso korben
kiabranditoan lepukkant a hely, koszos kis halaszobol,
amelyet kopar hegyek vesznek korbe. Kb. Gorogorszag
erdotuz utan. A helyi “Papagayo” halasztarsasaghoz
visz az utam, ahol allitolag megkapom az utasitasokat
es Don Manuellel a hajo kapitanyaval is talalkozhatok.
Latszik, hogy mi fuggunk toluk, mert minden gond
nelkul harom orat varakoztatnak. A tulaj itt is
amerikai, a neve Mike, de jelenleg Nicaraguaban van,
ughogy az occsevel Rickkel sikerul konzultalnom. A
harmadik megismetelt mondat utan udvariasan batorkodom
jelezni, hogy nem ertek jol angolul – legalabbis a
texaszi vagy egyeb deli kiejtesebol nem sokat, de erre
ott nem terek ki, es megkerem, hogy inkabb spanyolul
folytassa. Ez sem sokkal jobb, sajnos a texaszi ide is
be-beszivarog, de legalabb ertem mit akar. Allitolag
penteken indul a hajo, eredetileg szerdarol volt szo.
Addig csak megleszek valahogy, ugyhogy goob bye.

2003. januar 15. Az expedicio 1. napja

A legolcsobb szallasnak mentem neki; atalakitasi
munkak, flex es csiszolokorong keso estig, ablak csak
a folyosora nyilik. Ha gepek zajara veletlenul nem
ebrendnek fel, akkor a mellettem levo iroda
fenymasolozakatolasara es az ugyfelek kiabalasara
mindenkepp. Koztorvenyeseknek jobb cellajuk lehet.
Hadd sporoljon a ceg, majd leeszem estenkent.

Don Manuel jo oreg tengeri medvenek nez ki. Teljes
neven mutatkozik be; Jose Manuel Contreras. Ez mar
nagyon szimpatikus. Azt mondja karbantartjak a hajot a
hosszu ut elott, ezert kell varnom ennyit. Erosek a
hullamok, jobb ha most eszem jokat, mert ugyis
kihanyok mindent. Meg nem igazan tudom mire is
vallalkoztam.

2003. januar 16. Az expedicio 2. napja

A sors fintora, hogy vegre megtalaltam azt a szinu es
mintaju ekvadori fuggoagyat, amit fel eve keresek,
persze turisztikailag felpumpalt aron, alkurol szo sem
lehet. Lemondok rola. Draga egy hely ez.

A nap fo esemenye a rendorseg altal elkobzott, majd
egy Lazaro nevu kubai ficko tulajdonaba kerult
kolumbiai drogcsempesz hajo kiszabaditasa a
homokpadrol. A ferfiak itt is, mint mindenutt mashol a
vilagon ha egy szerkezet meghibasodik, valami fallikus
kenyszer hatasara a helyszinen teremnek es egymast
tullicitaljak a “jobbnal jobb” elmeletekkel. Ez
tulajdonkeppen a “ki a nagyobb kakas a szemetdombon”
primitiv szexualis megnyilvanulas jelen esetben kvazi
intellektualis formaban. Termeszetesen az elhangzo
otletek 99% itt is az abszurditasok vilagaba tartozik.
Ezen egyenek ostobasaganal mar csak a vilagegyetem
hatalmasabb. Persze ne becsuljuk le oket, ez a
motivacio az, ami allitolag eloreviszi a vilagot.

2003. januar 17. Az expedicio 3. napja

Nem sok minden tortenik itt, a kapitany bemondta, hogy
varjak meg tovabbi ket napot, amig rendbehozzak a
hajot. Lassan elfogy a penzem, pedig az egyetlen
kiutat ezen a helyen az ivasban latnam. Igy kenytelen
leszek ma kimozdulni valahova. Korbejartam a helyet,
jo uzletet csinaltam a gerincveloig hatolo
flexelessel, mert a masodik legolcsobb helyhez kepest
is 2500 pezot takaritok meg ejszakankent.

Most hogy jobban korulnezek, latszik, hogy mennyire
egy szar hely ez. Minden masodik jarokelo gringo. Az
osszes probacowboy, aki az eletet odafent eszakon
kisiklatta most itt kiralykodik. Vannak helyek, ahol
emiatt nem is akarnak hozzam spanyolul szolni, hiaba
valaszolok “kifogastalanul”. Ezek az uzletek elesnek
egy vasarlotol.

A kolumbiai hajo termeszetesen meg mindig ugyanott
dekkol, azzal a kulonbseggel, hogy mar a harmadik daru
probalkozik vele. Mindegyik persze egyre nagyobb, a
legutolso mar Berger Katora a svab kisalnyrol
elnevezett szerkezetre hasonlit. A valtozas nem sok,
ha jol latom mar kiszakadt a hajo alja. Ez a sok
idiota a feketeafrikai szintet boven hozza. Nem csoda,
hogy ellepik es csicskaztatjak oket a gringok. Mint
sejteni lehet itt sem az intellektualis krem uralja az
utcakepet. A helyiek utbaigazitasi kepessege ezek
szerint alakul. Legalabb ot embert kerdezek meg, mire
kialakul a kep mondjuk egy 100 meteres korzetben levo
barrol. Azt egyikuk sem mondja, hogy nem tudja merre
van, ehelyett a legkeptelenebb dolgok hangzanak el;
eszakra es delre, keletre es nyugatra es egy masik
faluban, de a legnagyobb hatarozottsaggal. Mindez a
hely elott 10 meterre, mint kesobb kiderul.

Hasonloan a hosszu tavu eligazitas soran: “konnyu es
biztonsagos eljutni a domb tuloldalara senor, ezt
elhiheti nekem”. Fel ora mulva mar derekig az avarban
gazolok egy 60 fokos emelkedon, mindent elborito
bogancsok es tuskek miatt tobb sebbol verzek.
Fennhangon szitkozodom. A dombteton az elso
jaro-kelonek szegezett “hol vagyok” kerdesre azt a
valaszt kapom, hogy ott ahol nem kene lennem. Ez csak
jo hely lehet, tiz perc mulva mar a kek laguna parton
vagyok, feher homok, palmafak, kristalytiszta viz,
pelikanok es rajtam kivul egy teremtett lelek sincs.
Ez az en helyem. Visszafele inkabb stoppal mozgok,
errefele konnyen megy, foleg platoskocsival vesznek
fel. A legutobbi egy Roberto nevu olasz fazon. Vicces
ahogy beszel, felig spanyol, felig olasz, es kis
fantaziaval el lehet kepzelni, hogy milyen dallamosan
mondja a nevet.

2003. januar 18. Az expedicio 4. napja

A kapitanynak meg mindig hianyzik valami, most eppen
tankolni nem sikerult, ugyhogy hetfoig meg itt
rostokolok. Nagy problema nincsen, eszakra allitolag
szep partok vannak. Fizetett kenyszerpiheno.

Ma egesz nap a varosban setalok, fenykepezem a
teknosbol keszult termeket. Ezeket kesobb elkuldjuk a
rendorsegnek es akkor kiszall a razzia es lefoglal
mindent. Igyekszem kerulni a feltunest, de pont ezert
igen gyanus lehetek. Ugy erzem, hogy szuros szemmel
meregetnek egyes arusok. Enyhen BKV ellenor beutese
van ennek a munkanak. Igazabol sajnalnam is ezeket az
embereket, de ha nem teszunk semmit akkor az egyik
tengeri teknos faj (hawksbill), amibol az ekszereket
keszitik 10 even belul valoszinuleg kipusztul. A
borhatu teknosoknek pl. az elmult 20 evben a 95%-at
irtottak ki. Egyetlen eselyt latok a megmaradasukra,
ha evolucios szinten megtanuljak, hogy a nylonzacsko
nem meduza, mert sok emiatt vegzi. A tengerben es
mindenutt egyre tobb a szemet es nem csak az teheto
felelosse, aki eldobja a hulladekot, hanem az az ipar,
ami az emberekre zuditja ezt a sok felesleges nem,
vagy nehezen lebomlo anyagot. A helyzet nem fog sokat
valtozni, amig nem kezdik el hasznalni a termeszetesen
lebomlo muanyagokat. Nyilvan ez nem all senkinek az
erdekeben jelen pillanatban. Amig mindenkit meggyozunk
arrol, hogy ne dobja el a szemetet, addig az mar boven
elboritja az egesz vilagot. A kis ember is tehet
valamit az ugy erdekeben, pl. visszavalthato uvegeket
vesz es minnel kevesebb egyszer hasznalatos dogot
vasarol. Aki most fanatikusnak hisz, az nem latta
azokat a tengerpartokat, amiket en. Ezeken egy lelek
sem lakik, megis mindent elborit a szemet. Nagyon
lesulyto latvany, ez lenne a jovo?

Itt az adougyeskedes zavart valt ki az emberekben. En
dorzsolt magyarkent egybol a celiranyos dogokra kerem
a szamlat, amit a ceg el tud szamolni. Erre neha
kigyullad az error lampa, mire en elmagyarazom ill.
elspanyolozom, de az egyik helyen ugy neztek ram, hogy
azota sem volt kedvem visszterni.

Csapvizivasi kiserleteim ismetelten csufos kudarcot
vallottak. Ezt a naplot is a WC-n irom. Mivel az
ablakok a folyosora nyilnak es epp most persze senki
nem csiszolokorongozik, ezert ezt mar az egesz
“szallo” tudomasara is hoztam. Abban meg
remenykedhetek, hogy mindenki a mellettem lako dagadt
osztrakra fog gyanakodni.

2003. januar 19. Az expedicio 5. napja

A kubai nem szavahihetobb, mint a kapitany. Tegnap
valami yachtozast emlegetett, nem a kolumbiai hajoval,
hanem egy masikkal, de meg sem jelent a megbeszelt
talalkozasi ponton. Nem csodalkozom, de nem is
sajnalom. Raveszem magam, hogy vegre tuzetesen
bejarjam a videket. Gyalog es stoppal megyek. Van az a
KRESZ teszt kerdes, hogy mit kell tenni, ha a a
gyalogos megkozeliti az atkelohelyet; a) novelve a
sebesseget raijeszteni, hogy visszahuzodjon, b)
megallni es atengedni. A kosztarikai, a tico az a-t
jeloli meg. Ezt eszben tartva kell az orszaguton
setalgatni. Mindegyik autoversenyzonek erzi magat es
ha netalan eloz, nem art gyalogoskent az arokba
huzodni.

Ma a varosban “rodeo” van, itt ezt “tope”-nak hivjak.
Ez az igazan latvanyos esemeny annyit jelent, hogy
mindenki lovakkal vonul fel es vakmero fiatalok
bikakat ulnek meg. Ebben az orszagban nincs kulturalis
gyokere annak a tipusu viadalnak, ami
Spanyolorszagban, Mexikoban vagy Venezuellaban
megszokott.

2003. januar 20. Az expedicio 6. napja

A mai nap karakterisztikajat az hatarozza meg, hogy a
kapitany ketszer is megerositi a delutani indulast,
majd mikor mar csomagokkal a parton allok, kozli, hogy
biztonsag okan inkabb reggel hajozunk ki. Ezen mar nem
tudok bosszankodni. Valoszinuleg jobb is, hogy egy kis
turelmet tanulok, mert odakint a tengeren nem lehet
izgagaskodni. Marad az eves, mar reg ota szemezek a
szemben uzemelo mexikoi etteremmel, s miutan az osszes
vendeglatoipari egyseget vegigettem, ez az egyetlen
hianyzo lancszem.

Kozben mar olyan reg itt tartozkodom, hogy
osszebaratkoztam a haziakkal. A konyhajukban
reggelizek, nyitom a hutot, kezelem a mikrot. Az egesz
kert inkabb egy allatkertre hasonlit, kutya es macska
mellett bogomajmokkal, papagajokkal. Van egy nagy
beszelo papagajuk, jo 30 centis is lehet. Sirastol a
hisztin at a nevetesig minden megy neki. Sokaig nem
tudtam, hogy milyen gyerek kiabalasara ebredek fel
reggelente. Az allat ezeken a kepessegeken kivul meg
rudon porog, tancol es kozben “enekel” is.
Termeszetsen nagy hatassal van ram, megbabonazva nezem
abban a remenyben, hogy kommunikalni tudok majd vele,
de egyelore nem valtok ki szimpatiat. A kalitkaja
nagyjabol akkora mint az en szobam. Kisertestol
vezerelve belepek. Egybol valtozik a hangnem, a
korabbi szimpla megvetese, most kifejezett aggressziv
viselkedesbe valt, a harom meteres rudjan repulogep
format vesz fel es fujtatva fel-ala maszkal. Meggyozo,
tavozok.

Remelem holnap mar vizen leszunk.

2003. januar 21. Az expedicio 7. napja

A 6 orara megbeszelt indulashoz itteni szokas szerint
bo egy orat kesek. Zokszo nelkul udvozolnek a
latszolag regen varokozo “matrozok”. Van meg egy kis
karbantartas, de 10 orakor mar kifele hajozunk a
kikotobol. A tenger viszonylag nyugodt, de a szep
lassan novekvo hullamok idonkent elerik mar az 1-2
metert. Koradelutan az energiam 80%-at az koti le,
hogy ne hanyjam ossze magam. Eddig persze vigyaztam,
hogy mit ettem ossze-vissza, ma reggel az indulas
valodi napjan viszont kremes sutemenyt sikerult
reggeliznem, ami most persze fel-ala jarkal.

A hajo ejjel nappal mozgasban van. “Mellekhelyiseg”
termeszetesen nincs, ez nem a visegradi setahajo,
tehat menet kozben kell egy bambuszzaszloba es egy
korlatba kapaszkodva intezni a nagy dolgot. Ilyenkor
visszaemlkeszem, hogy milyen jo is volt Caletasban az
az aso. Nem csodalom, hogy nok “ritkan” jarnak
halaszni errefele.

A legenyseg ot fobol all, velem egyutt igy osszesen
hatan vagyunk. Tulajdonkeppen Don Manuel es a
csaladja, a fia Roger, az occse Denis, a veje Ronald
es egy baratja Fermin alkotjak a kis csoportot.
Mindegyiknek viszonylag fiatal koruk ellenere is mar
tobb gyerekuk van. Fernis tizet tart el, azt mondjak a
tobbiek viccesen, hogy nincs otthon TV.

Kesodelutan foltosdelfinek kovetik a hajot. A
magamfajta szaraszfoldi patkanynak ez oriasi esemeny,
marmint, hogy ket meterrol lathatja ezeket az
allatokat termeszetes elohelyukon. A hajo mellett es
elott usznak, kihasznalva a gerjesztett aramlatokat,
ugy ahogy a TV-ben is lathato. Akiknek nincs tiz
gyereke, az biztos tudja. A naplementet egy masik
fajta delfin, valoszinusitem, hogy “pilot whale”, vagy
al-gyilkos balna koronazza meg, ezek az allatok sokkal
lasabb mozgasuak, sotet szinuk van es fejuk puposan
kiemelkedik. Ezzel a kis bemutatoval boven sikerult
tullepnem a tavaji szintet, de szeretnek tovabb
fejlodni es a capa, balna vonalat is erositeni.

A masnap kezdodo halaszathoz tintahalat kell fognunk.
Ez a leheto legegyszerubben zajlik. Kivilagitjuk a
hajot, mint a karacsonyfat, mert az allat ezt szereti.
Ezek utan egy damilon vilagito horgos csalit dobunk a
vizbe, amit oda-vissza rangatva – ami feltehetoen az
allat taplalekanak mozgasat utanozza, kirangatjuk a
“halakat” a vizbol. A damil egy muanyag orsora, vagy
pontosabban konkav gyurure van felcsevelve. Nagyon
egyszeru, minden manualis, a legkisebb mechanika
nelkul es rendkivul hatekony. A folyamatos es szunni
nem akaro hanyingerem miatt en ebben a tevekenysegben
inkabb csak szemlelokent veszek reszt. A tobbiek erre
azt mondjak, hogy hanyjak az jo es termeszetes. A
lenyeg itt az, hogy ez a tintahal es nem arulok el
vele nagy titkot, inkabb ugy nez ki, mint egy polip
hosszu testel. Az erdekes benne az, hogy a tinta miatt
valtoztatja a szinet meg akkor is mikor mar a tiz
perce a fedelzeten sinylodik a nyomorult.

2003. januar 22. Az expedicio 8. napja

Az elso ejszakam ugy telt, mint ahogy egy levegotlen
muanyag kapszulaban telhet. Ehhez meg az is
hozzatartozik, hogy most a nyilt oceanon megjottek a
nagyobb hullamok. A kapitany egesz ejjel a radioba
kiabal, neha beindul a riaszto. Termeszetsen en kaptam
a legrosszabb agyat, azt amelyiken mindenki tapos,
hogy eljusson a fekhelyeig. Aki most kis vitorlas
halofulket kepzel lelki szemeivel, pirinyo romantikus
kemlelonyilassokkal az surgosen valtson itt kepet. Itt
egy ilyen “nyilik” a tattra, de azt is mocskos
szennyviz takarja el. Ezekhez a korulmenyekhez kepest
a 8 orai alvas elerese nagy teljesitmeny volt a
reszemrol.

Reggel 6-kor kezdjuk a munkat, de elotte Don Manuel az
elozo este fogott orias tintahallal pozol. Ennek az
un. hosszuzsinoros halaszatnak az a lenyege, hogy
felejtsuk el nyugodtan a halot. Itt egy kb. 20
kilometer hosszu 300-as damilt hasznalnak, amire
tobbszaz 4-5 meteres elokezett horgot akasztanak
csalival. A vonal lebegeset bojak es zaszlok
biztositjak. Ez tulajdonkeppen nagyuzemi horgaszat.

Ezen a horgon fennakadhat minden; capa, delfin,
teknos, foka, raja, megis 90%-ban a celallatokat
fogjak ki. Ez tobbek kozott annak is koszonheto, hogy
ez a ceg velunk kooperalva megszuntette az acel
elokeket, ami a capak szamara jelentett komoly
veszelyt, mivel a szerencsetlenek nem tudtak elragni a
zsinort es megfulladtak mozgaskorlatozottsaguk miatt,
mire a hajo felszedte a horgokat. A teknosok es mas
allatok vedelmeben masik horgot hasznalnak, ami
konyebben kiszedheto, de meg igy is sajnos nagy sebet
hagy maga utan. Itt jegyeznem meg, hogy a delfin
sokkal ertelmesebb annal, mintsem raharapjon egy ilyen
horogra, de az uszonya veletlenul felcsavarodhat a
zsinorra. Ilyenkor nincs konnyu dolga a halaszoknak,
mert iszonyu ero van ezekben az allatokban. A balna es
a nagyobb manta raja szinte eszre sem veszi, hogy egy
20 kilometeres zsinort vontat, majd a vegen el is
szakitja termeszetesen. Ez a modszer meg igy is jobb,
mint a haloval halaszas, mert az utobbi valogatas
nelkul megoli a felsorolt allatokat a hosszu vonszolas
soran ui. keptelenek levegot venni, igy viszont
megusszak egy fajdalmas sebbel. A fedelzetre kerulo
teknosok tulelesi aranya ebben az esetben
gyakorlatilag 100%, de tovabbi sorsuk ismeretlen,
ezert gyakran muholdas ado-vevovel latjuk el oket.

A zsinor lefektetese 3-4 oran at tart, ezt kovetoen
varni kell delutanig, mialatt mindenki beajul a
kajuttben. Ugy erzem, hogy meg a tokomet is so boritja
az elso nap utan, majd a “WC”-rol visszaterve mar
tudom joggal. A muvelet egyebkent nem kis koncentrciot
igenyel. Halaszhajorol nem kifejezetten poenos
mindekozben beesni a vizbe. Nappal nincs akkora gond,
bar valoszinuleg az erre fele gyakori es nem tul
baratsagos tigriscapa is igy gondolja, majd bofog
egyet a jo falat utan. Ilyenkor ha eszreveszik a
tobbiek, akkor visszafordulnak. Okos otlet ezert elore
szolni, hogy kaki lesz. Ezen kivul meg ket komoly
veszely leselkedik a halaszokra es az onjelolt
potyautasra. Az elso kerulendo dolog, menet kozben a
hajo orranal beesni a vizbe, mert akkor feldarabol a
hajocsavar. Ezt eddig kevesen eltek tul, tehat nem
nagyon tudjuk milyen. A legtobb baleset megis a
kardhal kifogasanal tortenik, ugyanis a ficankolo
allat atszurhatja a halasz belso szerveit. Ezekre
vigyazni kell, megha nem is annyira veszelyes ez az
uzem, mint a jegestengeri rakaszat. Itt legalabbis
meleg van.

Az allando rosszulletem egy nap alatt teljesen
megszunt. Eleinte azzal kiserleteztem, hogy szigoruan
kontrollalt dieta, de rajottem, hogy ha nem eszem az a
baj, ha eszem akkor meg az, es szinte mindegy, hogy
mit. Elobb-utobb elmulik magatol. Nehez percekben a
horizontot kell bamulni es a friss levegon
tartozkodni, ti. a zavart az okozza, hogy az
egyensulyrendszerunk mast mond, mint a szemunk, nem
csak attol, hogy felkavarodik az etel. Ezert ha
kikapcsoljuk az egyiket, pl. alvassal, akkor az
altalaban segit. A legmagasabb szint; olvasas es
naploiras zart kajuttben csak batraknak ajanlott :).

Ma oriasi fogas volt, a majd 200 dorado es az egy
kardhal begyujtese 3-11 oraig tartott. Mind az ot
ember osszehangoltan dolgozik. A futoszallag
meszarszeket a ropkodo kopoltyuk, ikrak es belek,
frocsogo halver, sikos es veres tatt es helyszuke
jellemzi. Mindekozben a hullamok teljesen
veletlenszeruen dobaljak a lelekvesztot jobbra-balra
nem ritkan 30-40 fokos szogben. Igy manoverezik a
szerencsetlen fotografus a 30 centis hajokorlatok
“vedelmeben”, egy rossz mozdulat es bucsut inthetek a
feltett masinamnak, mert nem igazan szereti meg
messzirol sem a sos vizet.

Damilcsomozas kozben, mikor vegre kicsit pihen a motor
kirantom az elso tintahalamat, ami elismerest valt ki
a legenysegbol. Este meg javaban folyik a munka,
amikor a felkelo hold hidjan ugralo delfinek
orvendeztetnek meg. Az egyik kommunikalni is akar;
ahanyat futtyentek annyiszor csap az uszonyaval. A
papagajhoz kepest legalabbis nagyobb szerencsevel
jarok.

2003. januar 23. Az expedicio 9. napja

Az ejjel elcsendesedett a tenger. A fulkeben ugy
ereztem magam, mint egy tengeralatjaroban. Nincs
sokkal tobb hely. Eddig is mar vagy fel eve ugy eltem
egy hatizsakkal, hogy mindenem a foldon, mert soha
nincs egy szekrenyem, most ezt egy 40x40x200 centis
hasabban realizalom. Minnel tobbet utazom, annal
inkabb rajovok, hogy nincs is szukseg sokkal tobbre,
mint ami egy hatizsakban elfer, es ezekhez sem kell
tulzottan rakaszkodni. Itt egyebkent minden nagy
erofeszitest igenyel, kivenni a reggeli vajat a hajo
tulso vegeben elhelyezett jegszekrenybol. Az egyetlen
soromhoz, amit magammal hoztam fel mazsa jeges
tintahalat kellett kibanyasznom.

Szarazfold mar mesze nincs a lathataron, vagy 100
merfolre lehetunk a nyilt tengeren, boven bent a
kereskedelmi hajok utvonalan. Neha elhalad egy-egy erc
vagy olajszallito. A vegtelenseget akkor erzem igazan,
mikor a kedvenc helyemen, a hid tetejen elhelyezett
mentocsonakban lazitok. Ejszaka, mikor csak a
felhotlen csillagos eg latszik, olyan erzes, mintha a
vilagurben lebegnek. Innen mindent megfigyelhetek,
latok szep madarakat, repulohalakat es delfineket.

A mai pihenooraban vagy 20 foltos es porgodelfin
(spinner) jatszott a hajo korul. Minden batorsagomat
osszeszedve, ti. a Csendes-ocean “kozepen” vagyunk,
“ahol delfinek vannak, ott nincsenek capak” elven a
vizbe ereszkedem. Ez a hatalmas viztomeg mar onmagaban
felelmetes szamomra, nem beszelve arrol, ahogy dobalja
a 15 meteres barkankat. Mindig irtoztam a vizben uszo
nagy objektumoktol es a vad delfinekben sem bizom
teljes mertekben. Itt az ideje azonban, hogy
szembeforduljak felelmeimmel es a kivancsisagom ismet
gyozedelmeskedik gyavasagom felett. Csodalatos ez a
nagy kek viz. Lehet, hogy naivnak tuno megfigyeles, de
olyan illuziot kelt, mintha a fenynyalabok a tenger
fenekerol vilagitanak a felszint, ami nyilvan optikai
csalodas eredmenye. Az allatok ugyan nem jonnek a
kozelembe, kis Speedo szemuvegemmel hiaba evickelek
jobbra-balra, hallom azonban ahogy kommunikalnak
egymassal es ez mar onmagaban orisasi elmeny.

Ma is, mint midnen nap du 2-3 korul kezdjuk a zsinor
felszedeset. Az en feladatom, hogy kibokjem vegre
ismet sokretu. Egyreszt fotokkal dokumentalnom kell a
halaszok eletet, bemutatni oket, mint hosoket.
Dokumentalnom es fotoznom kell a kifogott allatokat,
foleg a teknosoket es capakat. Meg kell mernem oket,
megallapitani nemuket, korukat, megnezni kuzdenek-e
betegseggel, parazitakkal, van-e serulesuk. A
teknosoket meg kell jelolnom. Sajnos a trauma szinte
elkerulhetetlen, ma 2 teknosom volt mind a ketto
kicsit “sokkosan” kerult a fedelzetre. Kepzeljuk el a
nyomorult allatot, amint egy horoggal valami lagy
szerveben esetenkent a gyomraban, mozgaskeptelenul,
neha felcsavarodva a damilra varakozik, hogy egy nagy
hajobol ennel a horognal fogva termeszetes kozegebol
felrangassak a fedelzetre, hatara forditjak, kitepik a
horgot, mericskelik, atszurjak az uszonyat ket
femjelvennyel (ez fajhat, mert gyakran gorcsberandul
az allat pofaja), majd nem tul kimeletesen
visszahajitjak a vizbe. Kozben a halfeldolgozas nem
all meg, mert megjott a teknos, tovabbra is frocsog a
ver, repkednek a szervek es robog a hajo. Minden
mozog, igy van kb. 3 percem, hogy midnen muveletet
elvegezzek az allattal es le is fotozzam tobb szogbol,
kozben persze surgetnek. El kell ismerni, hogy a
halaszok sokat segitenek, mert egyedul nem volnek erre
kepes, de gyakran figyelmeztetnem kell oket az
allatokkal szembeni kimeletes banasmodra; inkabb a
horgot es ne a szajat vagjak szet, ne ugy dobjak a
vizbe mint egy kovet.

Amugy ma nagyon gyenge fogas volt, csak 80 dorado es
egy kardhal, ugyhogy mas vizekre hajozunk.

2003. januar 24. Az expedicio 10. napja

Eszaki viharos vizeken vagyunk 3-4 meteres
hullamokkal. A tenger diohejkent dobalja a hajot,
idonkent oriasit ut az oldalan. Ugy erzem menten
kettetorik a szerkezet. Annak ellenere, hogy a
mentocsonak ket embert is csak kenyelmetlenul tudna
felszinen tartani, meglepoen nyugodt vagyok. Bar abban
is biztos vagyok, hogy en nem lennek benne ebben a
szuk, kivalasztott klikkben. A kapitany minden eros
hullam utan joizuen nevet. A legnagyobb moka szamara,
mikor egy hatalamas utes hatasara, majdnem a kajuttbe
repulok. Erzem, hogy nem karorvendes ez, hanem
egyszeruen elvezi a hajozast.

A vihar miatt alig lehet ma fotozni, pedig lassan
kezdem mar aterezni a temat. Megjott mar az ihlet. A
legeleso fotoimat egyszeruen szemetnek minositettem,
kell egy kis ido, mig az ember raerez a kornyezet adta
lehetosegekre.

A szieszta idejen a kapitannyal 4 meteres hullamokban
masfel meteres doradora horgaszunk, csakhogy a
dimenziokat helyre tegyem. Ez egy vagodeszkara
felcsavart damillal, egy 014-es horoggal, es nemi
kardhal filevel (szamitastechnikusok figyelmebe: ez
nem fájl, hanem filé), vagy tintahal fejjel tortenik.
Konnyu eszrevenni az allatokat a feltuno szinuk miatt
es nem is nehez rabirni oket, hogy taplalkozzanak. Nem
kis kuzdelemmel szedem ki az elso halam, ami a
leglatvanyosabb modon hatalmasakat ugrik a vizben.
Ragaszkodom hozza, hogy en oljem le, “amit megeszem
meg is tudjam olni” elv alapon, bar a szarvasmarha
elpusztitasat meg nem gondoltam teljesen at. Ez ugy
tortenik, hogy egy szoges kalapaccsal az allat agyaba
szurunk 3-4-szer. A himek tovabb kuzdenek, neha
tobbszor kell szurni. Ez nem egy felemelo dolog, de ez
az elet.

Delutan a halaszat soran Rogerrel kis konfliktusom
van, mikor egy teknos torkabol brutalis
kegyetlenseggel tepi ki a horgot. Ezek azok a
halaszok, akik egyuttmukodnek es en is a hajon vagyok,
el lehet kepzelni, hogy mi tortenik, ha nincs
megfigyelo koztuk. Nyomorult kis fiatal nostenybol
omlik es mindent elborit a ver, mig a masik felet
folyamatosan nyeli, nem vagyok benne biztos, hogy
megmarad, pedig jo lenne, ha 5 ev mulva mar tojasokat
rakhatna a parton. Megyunk tovabb. A teknos menekulni
probal, de a nyaka es a “valla” kozott maszirozva
sikerul lenyugtatnom. 5-10 perc alatt elall a verzes
es ugy erzem nem lesz nagy baj. Inkabb ugy dontok,
hogy nem okozok tobb verveszteseget es nem jelolom
meg. Elengedem, de a sorsa korantsem biztositott,
innentol azonban nem tehetunk erte semmit. A halaszok
allaspontjat is meg kell ertenunk, nekik csak egy
zavaro tenyezo a teknos, raadasul felnek tole, mert
nagyon eros a harapasa egy ujjat gond nelkul le tud
szakitani. Az en megfigyelesem az, hogy sosem nyitja
ki a szajat, ha nem okozunk neki fajdalmat, de azert
nem art ilyen stresszhelyzetben a szajatol ovakodni. A
folyamatos vagohidtol es durva banastol megkemenyedik
az ember, nem erez mar sajnalatot egy allat irant. Ez
csak egy munka, amibol a csaladot el kell tartani,
semmi mas. A mi szervezetunk sem erzelmi alapon vedi
az allatokat, teljesen mindegy, hogy egy allatnak faj
valami, ha az elosegiti a faj fennmaradasat. Mas
kerdes, hogy ennyi ido utan mar keptelenseg erzelmileg
fuggetlenedni a teknosoktol, barmilyen meglepoen
hangzik.

2003. januar 25. Az expedicio 11. napja

Sajnos a viharos tenger miatt mar masodik napja nem
latok delfineket. Az ido nagy reszet a hidon toltom,
az egyetlen helyen, ahol le lehet ulni anelkul, hogy 5
percenkent egy vodor vizet kapjak a nyakamba. Ez foleg
fenykepezovel a kezemben nem tul szorakoztato egy ido
utan. A napok monotonak immar, de a viharos
idojarasban is kifejelesztettem egy-ket fotos
loallast, ahonnan viszonylag kenyelmessen es
biztonsagban dolgozhatok.

Reggel a halaszok felszeletelik az elozo este kisebb
kardhalait, a tintahalakat es a szardiniaval egyutt a
horgokra tuzik azokat. Folyamatos haladas kozben
megfelelo utemben dobaljak a vizbe a 14 zaszlot, a
bojakat es a koztuk meghatarozott szamu horgot
elokevel, amelyek egy femcsattal kapcsolodnak a hosszu
zsinorra. Kb. 100 meterenkent 5 horoggal lehet
szamolni. A 20 kilometeres zsinort egy hatalmas
csorlovel engedik a vizbe. Eloszor fordul elo, hogy
Ronald egy hullam miatt a vizbe esik. Mindenki
latszolag megijed egy kicsit, de mikor a fedelzetre
kerul a szerencsetlen halasz, mar inkabb a jokedv
uralkodik el. Az egyetlen felelme az volt, hogy mivel
a hatso reszen tortent az eset, a hajocsavar
beszippanthatta volna.

Visszafele a kapitany kormanyoz, a fia Roger gyujti a
horgokat, occse Denis a bojakat es zaszlokat kotozi a
fedelzethez, Ronald a kampoval kiemeli a halakat a
vizbol, mig Ferminre marad a meszarlas piszkos
munkaja. Minden olajozottan halad. Kifogjuk az elso
capankat, az allat mar reg elpusztulhatott, mert az
uszonyara csavarodott a zsinor. Szep masfel meteres
peldanaya a Silky capaknak, bar en azt mondtam volna,
hogy szirti capa, de mit tudok en. Itt nincs is
semmilyen szirt. Az az igazsag, hogy en a capat
szepnek latom, nezzuk meg milyen aramvonalas a teste,
Isten tokeletes tervezese. Egyetlen dologra nem
keszitette fel, kedvenc teremtmenyenek kapzsisagara.
Ezert van az, hogy vilagszerte riasztoan csokken a
szamuk. Szervezetunk azert harcol, hogy a halaszok
minel kevesebb capat fogjanak ki, es amiket kifognak
ne csonkitsag meg es ne dobjak vissza a vizbe elve
uszonyok nelkul.

Este madarak gyulnek a korlaton megpihenni a hosszu
repules utan. Sokkal faradtabbak, mint amennyire tolem
felnek, mert akar 20 centire is megallhatok toluk.
Kicsit bizalmatlanok, de azutan elfordulnak es
tollaszkodnak tovabb. Szokasosan Roger sut valamit,
es meg kell hagyni, hogy itt ezen a hajon jobbakat
ettem, mint Punta Bancoban valaha. Olyan halakat
kostoltam eddig, amiknek meg a nevet sem hallottam
eddig.

2003. januar 26. Az expedicio 12. napja

Borzalmas ejszaka utan vagyok. Folyamatosan csopogott
ram a viz. Ejfelkort egy tocsaban ebredtem. Az elso
gondolatom az volt, hogy mi a f… van, sulyedunk? Nem
csoda, hogy en kaptam ezt az agyat. Megkertem tehat
oket, hogy adjanak masik matracot es csinaljunk
valamit ezzel, mert mint kiderult a horgonyhazbol
folyik be a viz es nem vagyok delfin, hogy vizben
aludjak.

A kapitany reggel hajotorottekrol mesel. Kiderul, hogy
fia uszni sem tud. Kivancsiva tesz, hogy hogyan
tervezi a tulelest, ha netan a vizbe esik, de azt
mondja, hogy majd csak lesz valahogy, ha meg ejjel
esik be, akkor ugyis mindegy, mert par oran belul
ugysem marad semmi belole. Azt mondjak, hogy nagy
tintahalak meg capak nem hagynak nyomokat. Ejjel
megtalalni valakit szinte teljesen remenytelen, hacsak
nem azonnal derul ki, hogy a vizbe esett.

Elhangzik egy anekdota egy masik kapitanyrol, akit
szinten Manuelnek hivnak es jopar eve 3 honapig
vergodott a legenysegevel a tengeren a mentocsonakban,
allatok verevel tulelve, mig vegre felvette egy
kereskedelmi hajo. Volt a matrozok kozott egy neger,
aki meghallt, ezert ezt a kapitanyt mindenki
negerevonek nevezi (Manuel, come negro) es igy is
hivjak a radioban, hogy megkulonboztessek a mi
kapitanyunktol. Nekem ez eleg sertoen hangzik, de itt
mindenki poenosnak talalja.

A nagy fogas miatt sokkal korabban visszaterhetunk a
szarazfoldre, s megmondom oszinten ezt ezen a ponton
nem is nagyon banom.

2003. januar 27. Az expedicio utolso napja

Hajnalban erkezunk a kikotobe. Ha minden rendben van
az elso busszal San Joseba indulhatok. A kapitannyal
az elso utam az irodaba vezet, ahol a fonoknek
megkoszonom a lehetoseget es atveszem a dorado
halfilemet. A buszon belegondolok, hogy milyen jo is,
hogy nem magyar halaszokkal voltam a tengeren, mert
akkor mindenki Janinak szolitott volna minden
bizonnyal bearnyekolva ezt a csodalatos kuldetest. A
talaj es minden korulottem meg valoszinuleg par napig
mozogni fog, de visszatekintve ez is inkabb pozitivan
jarult hozza az ut hangulatahoz.

 

San José, 2003. január 30. csütörtök, 16:39:22

 

 

Halász expedíció naplója, ahogy a dolgokat láttatom

Comments

comments

Add a Comment