Tengerpart
|Tehat a kibovult tarsasagnak azzal kezdenem, hogy termeszetesen nem a szerencsetlen aldozatokon gunyolodom, hanem egyes forrasokon, amelyek szerint Thaifold veszelyes, mert az egyik partjan szokoar volt. Na ennyit a magyarazkodasrol. Egyebkent itt az emberek aterzik ennek a sulyat es mikor emlitem, hogy Thaifoldre megyek, akkor mondjak, hogy milyen nehez nekik most. Egy no meg azt is mondta, hogy sirt, mikor a TV-ben Indoneziat latta es mutatta a kezevel…
Ja, a levelekre azert nem valaszolok, mert lassu a halo, majd otthon elmondom, a tobbit hamozzatok innen ki.
Mi azert szorakoztunk az uj ev alkalmabol. Az elozo szilveszter egy panamai falu dohos szobajaban toltottem, ugyhogy most nagy mulatas volt ehhez kepest. Mar delutan gozfurdoben es szaunaban kezdtuk a buzulast, legalabbis kotenyes hangulata volt a helynek. Szerencsere a masszorok nok voltak, ez egy kicsit enyhitett a kepen. A tradicionalis vietnami masszazst is kiprobaltuk.
Aznap este valami nagyon kemeny mulato helyen voltunk, mert a fenti lazulassal egyutt 2000 Fortintot is elvertem, pedig csak Zsombort hivtam meg Tekilara. Igaz az utcan kezdtuk a francia vorosborral. A helyen csak azsiai fejek voltak. Tobbeknek tetszettunk, igy meghivtak neha egy-egy sorre.
Ejszaka elcsortunk egy riksat es azzal furikaztunk a varosban, probaltunk felvenni embereket. Nem vettek komolyan, inkabb nevettek rajtunk. Aztan elvesztettuk egymast.
2 napja kulon mozgunk, majd Hanoiban osszefutunk legkesobb, mikor a gep megy Laoszba. Lejottem egy nagyon szep kis varosba, Hoi An-ba. Kicsit helyi Szentendre, de nincs annyira elkurvulva. Kedvesek az emberek, nem is ordibalnak velem annyit. Sarga homokos tengerpart, bar nem vagyok az tipus, aki bemegy a vizbe, inkabb anyokakat fotozok meg nevetgelek az
emberekkel. Fel ora utan meg is untam a partot inkabb a folyora mentem csonakazni. Egy idos no vallalta a szolgaltatast, de a vegen atvettem az evezot es en nyomtam a hajot, ami nagyon tetszett neki, de nem vallalta a tarsai elott, mert 500 meterre a cel elott visszakerte az iranyitast.
Azt nagyon birom az azsiaiakban, kivetel kinai, hogy mindenen lehet veluk nevetni. Pl. azt mondja egy kozepkoru no nekem a parton (az azsiai angol kulon nyelv, sajnalom, hogy az eneklo hanglejtes, akcentust nem tudom ide irni):
-ju’ szit hir fri
-no, nooo
-ju, fri
-no, a’j walk (mutatom a kezemmel)
-ok, ju’ ka’m bek szo:r, ok?
(kozben mindketten vigyorgunk es az a jo, hogy ez nekik termeszetesen jon)
(Elmegyek fotozni altalam erdekesnek talalt dolgokat, aztan visszamegyek, mar jon is utanam, hogy uljek be a barjaba.)
-ju’ szit, ju’ promi
-OK, a’j promi szit, no ba’j
(leulok aztan megyek is tovabb kisvartatva, erre nagy nevetes)
(erre visszafordulok es veszek egy ananasz koktelt tole)
-Var ju’ from?
-Hungary..
2. kerdes:
-OK, ju’ la’jk amerika’n?
-no
-francais?
-no problem, onli amerika’n no la’jk…
-veri gud!
(aztan egy jot beszelgettunk ezen a szinten mindenrol)
Tovabbi gyakori kifejezesek (elobb utobb megerti oket az ember, meg mar van egy kis hozott tapasztalatom):
-Ju’ ba’j vodka’r, szo:r? (kepeslap)
-pruit sek with no a’j (gyumolcsle jeg nelkul)
-ju’ va’n motorba’j, szo:r (ezt kitalalja mindenki)
-ok, sze’m, sze’m, csip pra’j, onli for ju’u’ (ez a hotel is van olyan jo, mint a masik, csak olcso es allitolag csak nekem)
-szik dola’r (6 dollar), erre altalaban a valasz, teljesen mindegy, hogy milyen termekre az osszevont szemoldok es huuuu, mire: ok, szo:r, hau ma’cs ju’ va’n?
A masik katartikus elmenyem, hogy egy vendegloben talaltam egy vietnamit, akivel svedul vartyogtam. Eloszor meg ezen a szinten kezdtem vele angolul, majd emeltuk egy kicsit a szinvonalat (meglepoen hamar leepul az ember), aztan kiderult, hogy a felesege is tanul svedul, eleg megdobbento elmeny volt.
Ma kerekpart bereltem es videken tekertem, mindenki udvozol (marmint engem: hello, ha’j). Persze a gyerekek penzt akarnak a fotoert, de en lefotozom oket, megmutatom a kepet es kerek erte 1 dollart. Ezen jol meg is lepodnek es elfelejtik a dolgot. Nem kell oket elkapatni, amugy is nagyon nepszeru a digitalis kamera, hihetetlen, hogy mit osszenevetgelnek a gyerekek rajta. Kambodzsaban egy egesz falu sorban allt a fotomert, mar kezdtem elfaradni bele.
Most kaptam Pubiektol a hirt, hogy Hanoiban 10 fok sincs es kesztyuben jarnak az emberek. Megirtak a hotel nevet, majd oda megyek. Ja, aki csodalkozik azon, hogy honnan lehet emailt irni ilyen gyakran, annak figyelmebe ajanlom, hogy europan kivul, de foleg ahol turistak mozognak, pl. del-kelet azsiaban, nem lehet egy macskat elhajitani ugy, hogy egy internetkavezo elott ne repuljon el. Altalaban ezek gyerekekkel vannnak tomve. En a szallodaban nyomom most. 60Ft/ora lerantasert. Ja, nagy tapsolasban vagyok, 6 dollarert beretlem hutos, furdokadas, legkondi (nem hasznalom), 2 agyas szobat. Olyan, hogy beteszem a kulcsot es megjon az aram. Nem ilyenekhez szoktam en. Persze ezt az arat egy kivonulas jelenettel ertem el, ami miatt negyszer kellett megmasznom a lepcsot fel-le, dehat ez is a jatek resze.
Na megyek aludni, mert holnap napkeltet fotozok es ma is 5-kot kelltem a My Son romok miatt.
Udv,
Zsan
Tengerpart