A Cerro Chirripó expedíció

Costa Rica legmagasabb pontjara es egyik legszebb nemzeti parkjara mar majd ket eve szemet vetettem. Elso 2001-es utazasom alkalmaval mar nem nyilt ra lehetoseg, mely reszint a korulmenyes adminisztracio es a maszas idoigenyessegenek volt betudhato. A borsos parkbelepo miatt a Chirripot nyolc honapos tartozkodasom alatt is az utolso pillanatra tartogattam, egeszen addig, mig a miniszteriumtol es egy termeszetvedelemi szervezettol koltsegteritessel engedelyt ill. megbizast kaptam a park fenykepes dokumentalasara.

Kozep-amerikai trofeaim eddig igen vegyes kepet mutattak; ket pattanas az Ometepe-szigeten Nicaraguaban (Madeira es a Concepcion vulkanok), Guatemalaban egy bozotharcba fulladt gyenge probalkozas a Toliman vulkanon az Atitlan-to partjan, majd egy nyugdijas csoport altal is 5 ora alatt abszolvalhato Pacaya “maszas”, vegul egy laza vasarnapi “seta” a Miravalles vizesesei kornyeken Costa Ricaban. Ezeknek a vulkanikus hegyeknek a megmaszasa nem igenyel kulonosebb technikai ismereteket, megis nagyobb magassagban es kelloen zord korulmenyek kozott testet-lelket probaratevo vallalkozas is lehet. Arra vagytam, amit utoljara a Kilimandzsaron ot nap alatt tapasztalhattam meg, hogy erezzem a fizikumom es az akaraterom hatarait, hogy ne csak a csucsot, hanem sajat magamat is legyozzem, a tura kozben gyuloljem azt a hegyet es a legmagasabb pont elerese katartikus boldogsagerzessel jarjon.

San Joseban ismerosi korom ket csoportra oszlott; az elsobe a tulzasokba esok, a masodikba a hencegok tartoztak. Igy a “szamar nelkul lehetetlen
csomagokkal feljutni” allasponttol a “reszegen es mezitlab” masztuk meg a Chirripot szelsosegekig minden elhangzott mar. Nyilvan szamarral sportember nem viteti a felszereleset, reszegen pedig csak feleszuek vagnak neki barmilyen utnak barmilyen domborzati viszonyok kozott. Hegy megmaszasanak csak ugy van erteleme, ha felmerjuk a realis veszelyeket es megadjuk a hegynek kijaro tiszteletet; nem becsuljuk tul a sajat eronket es nem becsuljuk le a megmaszando hegyet sem. Barmelyik tulzas, foleg szolo turazas eseten vegzetes hibahoz vezethet, meg akkor is ha ez elso pillantasra nem tunik realisnak.

Kozep-Amerikaban mint mashol is a hegyekben az idojaras pillanatok alatt megvaltozhat. Ehhez meg hozzajarul az is, hogy az utakat kevesse vagy egyaltalan nem jelolik es vannak osvenyek, ahol napokig nem jar senki.

Jo szokasomhoz hiven az alap tulelo felszerelesemmel indultam neki. Ez kb. 20 kilogrammos hatizsakot jelent, benne ruhazattal –20 foktol +40-ig, ketheti tulelesre elegendo elelemmel es egy teljes falu gyogyitasara alkalmas hazipatikaval. Optimista leven mindig abbol indulok ki, hogy ha eltorom a labam, akkor akar egy hetet is a szabad eg alatt kell toltenem, igy a hatamon cipelt ruhasszekreny es elelmiszerkamra pozitiv pszihes energiakkal tolt fel.

Ez szoges ellentetben all a minimalista szemlelettel, mely kepviseloi csak egy kis fenykepezot visznek magukkal, a legszuksegesebb elelmet es meleg ruhat. Nekem csak a fenykepezotaskam 5 kilo. Ez utobbi emberek altalaban jol erzik magukat, mozgekonyak es nem toltenek felorakat a csomaguk rendezgetesevel. Az en valaszom erre az, hogy csak egyszer keruljon – ne adj Isten – az ilyen bajba. En ellenben mindig szenvedek a sziszifuszi teher alatt, de erre megvan a jo okom.

Megbizasomrol jo latin szokas szerint csak az utolso pillanatban ertesultem; vagy masnap indulok, vagy az iden mar nem maszom meg a Chirripot. San Joseban nem csak termeszetvedelemmel foglalkoztam az ezt megelozo idokben, de ezeket a tevekenysegeket fedje ezuttal jotekony homaly. Fizikailag nem voltam epp csucsformaban egy ilyen turahoz, ezert vonakodva, kicsit magamat gyozkodve indultam el a majd egy napos buszuton.

Ebben az evben az esos evszak korabban koszontott be. A tajbol az utazas soran az intenziv esozes miatt nem sokat lathattam, megis biztam benne, hogy ezuttal az idojaras kegyes lesz hozzam. A miniszterium helyi orallomasan termeszetesen nem tudtak arrol, hogy jovok, ki vagyok es mit keresek naluk, vegul is a fovarosban megnyugtattak, hogy most az egyszer nem lesznek felreertesek. A referencianak megadott szemely epp szabadnapos volt. Hogyhogy hogy nem. Csak az eros szuggesztiv kepessegemben bizhattam ill. a szemelyzet hiszekenysegeben, bar az a sajtcedula, amit a megbizom szerzodeskent adott eros ketsegeket ebresztett bennuk.

Az elso ejszakat megis itt toltottem az onkenteseknek szant barakban, mert olyan nincs, hogy en barmiert is fizessek. Az engedelyt megadtak a parkban ket ejszakara. Elmondasuk alapjan; indulas reggel 4-kor, allitolag egyenes ut vezet az erdobe es persze nem lehet eltevedni, ja es ekkora csomaggal 10-12 ora lehet az ut. Nyilvan.

Eleg rutinos vagyok mar ahhoz, hogy semmit ne higyjek el, amit az emberek mondanak. A modszerem az, hogy vagy megoldom magam, vagy megkerdezek legalabb feltucat embert es a velemenyuket valahogy atlagolom. Mindenki mindenutt mast mond, de foleg Latin-Amerikaban az emberek ossze-vissza beszelnek. Itt sem volt maskepp.

Az ebresztooram, mikor igazan szukseg lett volna ra meg sosem keltett fel. Most sem sikerult neki. Ellenben mar tobbszor felriasztott, mikor elozo naprol beallitva ugy felejtettem. Szivesen elbeszelgetnek azzal a vagottszemuvel, aki ennek a hamisitott Casio karoranak az ebreszto algoritmusat tervezte, ui. csak 20 masodpercig csipog es akkor is nagyon bagyadtan. Tobb, mint ket oras kesessel indultam igy el, de egy utolso megvilagosodott gondolat hatasara par kilot meg konnyitettem a zsakomon. Kikerult egy fozosbab, egy csaladi tonhal, nehany majkrem es a szandal. Igy csak 18 kilo, pille konnyu.

Egykedvusegem egeszen addig tartott, mig azon a reggellen meglattam a hegyet. Vizualis tipus vagyok, engem itt mar semmi es senki nem allithat meg. A taj csodalatos volt a hajnali napfenyben. Az ido majdnem tokeletes, de kis parakicsapodasok mar arulkodtak egy esetleges delutani esorol. Eros leptekkel hagytam el a falut, nagyjabol 1400 meterrol kellett feljutnom a 3400 meteren levo menedekhazba. Nem tunt lehetetlennek.

Persze nem gondoltam arra, hogy mar magat az osvenyt sem fogom megtalalni. Egyetlen tabla mutatta az utat, az is csak annyit mondott, hogy 50 meterre vagyok a Chirripo nemzeti park focsapasa elott. Ki gondolta volna, hogy ez a masik iranyba jelez es egy alig lathato kis savban le kellett volna ternem az utrol. Ez volt a focsapas, a szo szoros ertelemben. Igy szepen tovabbmentem egy maganrezervatum fele. Itt a tulaj rendesen kitablazta az utvonalat meg termeszetvedelmi es felvilagosito informaciot is elhelyezett. Csak azt nem irta ki, hogy rossz helyen jarok. Ha egy helyi paraszt nem kapalgat kb. 1 oraval feljebb es nem erdeklodik az utiranyom felol, akkor talan meg egy het mulva is arra tevelyegtem volna.

Rohanas lett a vege, mert az ido fogytan. Vilagosban mar biztos nem erek fel gondoltam. Ujabb ket ora kiesessel vegre megtalaltam az elagazast es szemben alltam az utileirasokban csak rettegett homerokent emlegetett emelkedovel. Persze volt egy utjelzo tabla, de azt harom meter magasan helyeztek el egy fara, nem tul feltuno helyen. Ez azert nagyon logikus, mert az ember turazas kozben altalaban a laba ele nez. Nem tudom kik irjak amugy ezeket a leirasokat, de en vegig futottam vagy temposan haladtam azon a homeron, meg sem kottyant. 2000 meteren van egy kis pihenohaz, odaig nem allhatok meg. Az “angyalok es csillagok” elnevezesu kaptato a “homero” utan mar nem tunt igazan meredeknek. Sorra talalkoztam a hegyrol lefele jovo lovas hordarokkal. Ha igy haladok, 2 ora alatt a pihenonel lehetek – mondtak. Tobb altalam nagykepuen kocanak minositett turista csoportot is elhagytam, akikbol rendszerint elismerest valtott ki a csomagom merete ellenere diktalt eros tempom. Egy sajat hazat cipelo esoerdei csiga is elismeroen utanam fordult.

Az eso is eleredt kozben ugy 11 ora tajban es ez igy is maradt a nap hatralevo reszeben. Csak az intenzitasa valtozott, mondjuk a zuhogotol a szakadoig rapszodikusan valtakozva. Elazas ellen mindenemet elcsomagoltam nylon taskakba, de ez ebben az esetben nem sokat segit, par ora mulva mar csicsogott a cipomben a viz es mindenem megduplazta a sulyat. Oriasi energiakat adott az a vizio, amint sotetben koricalok az omlo tropusi esoben a 3000 meteres platon. Ezt elkerulendo meggyorsitottam a lepteimet.

Ukozben folyamatosan csokin, kekszen es a maradek peppe zuzott bananomon eltem. Nagyon fontos ilyenkor a cukor es a folyadek potlasa, ennek hijan konnyen legyengulhet az ember. A piheno haznal megalltam par percre, feltoltottem a palackomat vizzel. Viccesnek talaltam, hogy itt meg egy vizobliteses illemhelyet is elhelyzetek. Valoszinuleg azt akartak elkerulni, amit en par kilometerrel lejjebb tettem. Nem jartak jol.

Az ut maradek resze nagyon egyhanguan telt. A fenykepezot csak nagyritkan tudtam elovenni, mikor epp az arcomat elborito osszefuggo izzadsag es esofuggonyon atlattam. A taj nem mutatott tul sokat magabol, a hires holt erdobol csak kis reszeket lattam a felszallo parafelhok miatt. A het evvel ezelotti erdotuz oriasi teruleten csak elszenesedett fakat hagyott maga utan. A cel azonban most csak az, hogy eljussak a hazig. Talan holnap jobb lesz az ido.

Az utolso ket kilometer megmutatta a hegy igazi arcat. Az 5 oras rohamgyaloglastol teljesen elcsigazva ertem a vegso meredek emelkedo aljara. Itt meg azt is megbanja az ember, hogy megszuletett, de tettem egyik labam a masik utan. Nem gondoltam mar semmire, csak a lelegzetem ritmusara figyeltem, elfasultan megtorve haladtam a haz fele. A faradsagtol szinte eszre sem vettem, hogy az utolso 500 metert mar lejton teszem meg. Ott volt elottem ez a hatalmas es csunya menedekhaz, amire mar olyan regota vagytam. Alig mult delutan ketto, messze volt meg az este. Valamivel tobb, mint hat ora alatt tettem meg a teljes, 16 kilometeres es szintben 2000 meteres utat.

A turistahazban oriasi tomeg fogadott. Foleg costa ricaiak – mertem fel a helyzetet. A recepcioban egy nagyon csinos lany, latszott rajta, hogy amerikai, megis kitunoen beszelt spanyolul. Ez ritkaksag erre fele. Beszeltunk is. Jenny abbol a tipusbol valo, aki nem birja elviselni, ha egy ferfi, mindegy ki az, nem figyel azonnal fel ra. Ez rogton latszott is rajta, ezert igyekeztem bosszantani. Megkaptam a kulcsomat, egy costa ricai csaladdal es egy kanadai lannyal, Heatherrel kerultem negyedmagammal egy szobaba. Nem sokat zavartattam magam, megszabadultam a vizes ruhaimtol. Ez gyakorlatilag az osszeset jelentette, mert a halozsakom es a hatizsakom tartalama a gondos csomagolas ellenere a frissen centrifugalt mosas kepet mutatta. Ahogy a felhevult testem lassan megnyugodott, kezdtem erezni, hogy itt bizony hideg van. Tropusi eghajlathoz szokott szervezetem ezt a 10 fokot megerzi es mi lesz meg itt az ejjel. Nem tul jok a perspektivaim, ha hozzavesszuk azt, hogy ilyen idoben semmi nem szarad. A hazat valoszinuleg egy harangonto tervezhette, mert hoszigetelesnek nyoma sem volt, a kikovezett padlo kitunoen tarolja a negativ hot, a tetoszerkezet lyukacsos. Az a keves meleg, amit belehelunk azonnal tavozik is. Ez a jegverem ennyivel volt rosszabb egy satornal. Ellenben nem esett rank az eso es ezert adott pillanatban nagyon halas voltam.

Azt mondtak zuhanyozni is lehet, de csak 3 fokos vizben, en ellenben elore engednek inkabb egy rozmart, amugy meg felolem raer San Joseban is. A bakancsom felfele jovet rongya azott, majd otthon sikerul talan kiszaritanom, addig zacskokbol es zoknikbol barkacsoltam magamnak labbelit es azzal csoszogtam a komplekszumban. Most mit neztek bamba ticok, ez van!

Mindenki a konyhanak nevezett kozos terben surgott-forgott. A helybeliek nem voltak hajlandok feladni evtizedek ota megszokott gasztronomiai szokasaikat. Igy cipeltettek fel a hegyre a burgonyat zsakszam, hagymat, zoldsegeket, csirket es mindenek elott rizst meg babot, babor meg rizst. Keszult is a rizsesbab konderral. En elegedetten ragodtam a kis szendvicsemen, hozza leveskockabol foztem meleg folyadekot spirituszkockaval a bejarati ajto elotti teraszon. Ilyen faradtan es legyengulten minden finom, az izek megtaltosodnak, minden falat sokkal intenzivebb elmeny. Mar csak ezert is megerte ide feljonni.

Heatherrol nem tudtam sokat, de rovid beszelgetes utan megallapodtunk a masnapi kozos turazasban. Kanadai, csak latott mar hegyet. Meselte, hogy szuleivel gyakorlatilag szuletese ota a hegyeket jarjak. En csak kioregedve, kicsit kesobb, negy evesen kezdtem, ezert gondoltam majd meglatjuk, hogy a csecsemokori hegymaszas milyen gyakorlati elonyokkel jar felnott korban. Megalapodtunk abban, hogy spanyolul fogunk beszelni, mert angolul sokkal unalmasabb lett volna. Rovid tanacskozast tartottunk a masnapi tervrol es a Ventisqueros es a Chirripo kozul ez utobbira esett a valasztasunk. Ebreszto reggel 4-kor.

Elcsigazva es undorodva masztam be a vizes halozsakomba a dermeszto hidegben. 5 fokban egy ilyenben tartozkodni nem sokkal kellemesebb, mint lazasan hutohazban piknikezni. Ehhez kepest meglepoen jol aludtam es reggel a spirituszkockas teafozes utan mar fel 5-kor uton is voltunk.

Sotet volt meg es nagyon hideg, bar kisse melegebb, mint bent a hazban. Heather jo tempot diktalt. Mindig tudta hova kell lepni es latszott, hogy rutinosan osztja be az erejet. Kituno partnernek bizonyult, szavak nelkul is ertettuk egymast. Tudtam, hogy bajban is szamithatnek ra, mert a csoportos turazas nem arrol szol, hogy teljesitmenyunkkel elkapraztatjuk tarsainkat, hanem az egyutmukodesrol es a kolcsonos bizalomrol, ami vegulis a hegycsucs legyozesehez vezet. Na.

Hagytam elore menni, mert en kozben eleg sokat bibelodtem hajnali kepek keszitesevel. Ilyenkor mindig fel kellett kesobb zarkoznom, de amugy konnyeden felvettunk egy kozos ritmust. Mar felbukkant a nap, mikor megerkeztunk egy gyonyoru kilatasi ponthoz, ahonnan a magas sziklakrol a volgyre lehetett latni. Azt mondtak 5 ora a csucs, en Heather vadlijara pillantva arra tippeltem, hogy ennek a fele is eleg lesz nekunk, ezert itt a tajban gyonyorkodve vagy fel orat idoztunk. Ismet annyi elelmet hoztam magammal, hogy kettonknek is eleg lett volna egy hetre, hat megreggeliztunk.

A celom az volt, hogy 7 es 8 ora kozott erjunk a csucsra, akkor meg nincsenek felhok, de mar eleg meleg van ahhoz, hogy hoszabb idot is eltolhetssunk odafent. A Chirripot es a hozzatartozo tengerszemet mar ragyogo napsutesben pillantottuk meg. Volt elottunk egy csoport, akik folyamatosan kiabalva es visongatva felvertek a termeszetet, csak ugy viszhangzott toluk minden. Osszeneztunk es ereztuk, hogy mindekettonknek azonos velemenye van errol. Felfele keveset beszeltunk, hogy takarekoskodjunk az energiankkal.

8 orara mar mindketten a 3820 meteres csucson alltunk. Gyonyoru volt a taj. Tiszta idoben innen mind a ket ocean partjara ra lehet latni. Most nem lehetett, de ez nem kisebbitette egyaltalan a Chirripo erteket, lattuk a korulottunk levo hegyeket es csaknem az egesz nemzeti parkot. A kotelezo csucsfotok es a vendegkonyvbe bejegyzett alairasok utan egy masik csoporttal tarsulva kakaot foztunk majd kekszet ettunk hozza. Annyira meleg volt, hogy napozni is lehetett. A beazott bakancsomat a napsutest kihasznalva szaritgattam, mert ekkor mar azokat 3 meteres tavolsagon belul nem volt tanacsos megkozeliteni.

Koros-korul minden volgyben kicsiny lagunakat lattunk. Ezeknek a szine folyamatosan valtozott ahogy a viztukor visszaverte a felkelo nap sugarait. Heatherrel ujabb celt tuztunk ki magunk ele. Tartalekolt eronk meg boven volt, az ido is tartosan jonak nezett ki, ezert szemet vetettunk a kozeli 3760 meteres Terbi-re. Ha most nem, hat mikor?

A volgybe erve mar sokkal felhosebb volt az eg. A Terbihez vezeto ket oras uton egyre kevesebb napsutes ert bennunket, majd a csucson mar csak pillanatokra lehetett a volgyet latni. Nem sokat idoztunk tehat, megneztuk meg a kozeli sziklaformaciokat. Azokat a hatalmas termeszetes koszobrokat, amikben ki-ki indianfejet vagy gyermeket oleben tarto anyat vel felfedezni. En szintetikus anyagokat nem szedek, ezert csak sziklaformaciokat lattam. Szinte percrol percre valtoztak a szinek, amint a volgyon es afelett athalado felhok kozt beszurodo feny minden pillanatban maskepp vilagitotta meg a tajat.

Kora delutan elcsigazva erkeztunk a menedekhazba. Tobb tea sem tette meg a hatasat, kezdett rajtam eluralkodni egy olyan faradtsag, ami kerdesesse tette a masnapi Ventisqueros maszast. Heather reggel 9-kor mar indulni akart lefele elkerulve a delutani esot. Abban a pillanatban en is hajlottam erre a megoldasra.

Aznap ejjel sokkal hidegebb volt, mint azelott barmikor. Szerencsere szereztem egy pokrocot, amivel kibeleltem a meg mindig vizes halozsakomat. Az orat 4-re allitottam, lampaoltas es takarodo az egesz hazban 8-kor. A mellettunk levo szobaban nem igy gondolhattak, de egy erelyesen es teli torokbol orditott “buenas noches” a reszemrol nyilvanvaloan jobb belatasra birta oket.

Remekul aludtam es 4-kor kituno formaban ebredtem. Olyan nincs, hogy itt vagyok es nem megyek fel a Ventisquerosra. Egesz eletemben ezt bannam, gondoltam magamban. Kesedelem nelkul pakolni is kezdtem, majd kevessel 4 ora utan mar korom sotetben meneteltem felfele. Korulottem minden jegviragos es fagyott, az ejszaka felhotlen, ezert kulonosen hideg volt. Olykor szembe jeges szelt fujt. Az utat konnyen megtalaltam es jo ritmusban haladtam egeszen a gerincig, ahova mar 6 ora korul, tehat vilagosban ertem.

Itt voltak viszonylag kitett reszek. Kozben arra gondoltam, hogy ha valami bajom lenne, akkor napokig is varhanek, mire erre teved valaki. Addigra valoszinuleg megunnam az Oreo markaju kakaos kekszet, Latin-Amerika kedvencet. Persze a szobatarsaimat meg indulas elott informaltam terveimrol, 4 orakor ui. a hazban mar szinte senki sem alszik a joves-menes miatt. A gerincen tobb kisebb csucsot kellett megmasznom es leereszkednem roluk, mig vegul 7 orara a Ventisquerosra ertem. Nem jar erre sok ember, ez mindjart ki is derult a vendegkonyvbol. Nem ertem miert, a taj gyonyoru, el lehet latni egeszen a varosokig. Persze erthetoen mindenki a legmagasabb pontra vagyik es mikor eleri azt, mar sokszor elfogy az ereje a tovabbi maszashoz.

A hegyre nem csak fel kell menni, hanem le is kell onnan jonni. A menedekhazhoz fel 10 korul erkeztem vissza. Costa ricai szobatarsaimnak Boka Tibor vallalkozo remek termeket, a nedvesitett torlopapirt hagytam hatra, melyet megkoszontek azzal, hogy magyarorszagi emlekkent kezelik majd. Heather megvart es egyutt indultunk lefele a faluba. Utkozben megcsodalhattuk a leegett erdot, amire nem volt felefele lehetosegem. Altalaban a taj minden reszelete uj arcat mutatta a ragyogo napsutesben. Kisvartatava Jenny is utolert bennunket, ti. lejart onkentesi megbizasa. Kiderult, hogy ugyanannak a termeszetvedo szervezetnek dolgozunk. Ut kozben meg akadtak aprobb szepsegek, egy gyonyoru kis gyik a leegett fatorzson es egy szep kigyo, amit Jenny biologus letere lazan atlepett, ugy hogy eszre sem vette. Nem siettunk, de mar 3 ora korul celban voltunk. Nem volt mas hatra, mint hogy begyujtsem csomagjaimat es a tura befejezeset megunnepeljuk egy finom fekete Bavaria sorrel.
A Cerro Chirripó expedíció

Comments

comments